Horrorgyilkosság Heves megyében

-

A férfi éveken át bántalmazta a nőt, majd féltékenységében egy sarlóval ölte meg.


A 23 éves vádlott kilenc éve élt együtt a sértettel, de kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta élettársát, aki emiatt néha napokra elköltözött tőle – áll a Heves Megyei Főügyészség közleményében.

2015. július 11-én spontán családi összejövetel alakult ki Bükkszenterzsébeten, az utcán, az élettársak által is lakott ház előtti területen, ahol a jelen lévők zenét hallgattak, a felnőttek ittak.

Délután a lerészegedett vádlott összeveszett a nővel, akit előbb szidalmazott, majd a lakrészükben többször megütött, megrúgott, illetve a hajánál fogva rángatott, azután magára hagyott, mivel egy barátjával átbiciklizett a közeli Tarnaleleszre, ahonnan csak este tért haza.

Amikor a szobába lépett azt látta, hogy az őt korábban kísérő barátja már a házban van, élettársa pedig - feltehetően az elfogyasztott alkohol hatására kialakult hányingerrel küzdve - hiányos öltözetben ül az ágyon.

Mindebből arra következtetett az elkövető, hogy a nő megcsalta őt a barátjával. Ezért először a férfit ütötte meg úgy, hogy az beesett a tűzhely mögé, majd a nőre támadt, akit egy 32 centi hosszú törött szerszámnyéllel és egy házi készítésű sarlóval durván és kitartóan bántalmazott, amivel neki összesen 54 rendbeli sérülést okozott, közülük legalább hatot a sarló élével, és a hegyével.

A sértettet később a szülei vitették kórházba, de ott már szakszerű intenzív kezeléssel sem tudták megmenteni az életét. A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a – jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő – vádlottal szemben fegyházbüntetést szabjon ki, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett, több mint hatszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére