Holtversenyben az MSZP és a Jobbik

Fotó: MTI / Kovács Attila / MTI / Kovács Attila

-

Bár az utóbbi hónapokban a kormánypárt táborának nagysága folyamatosan módosult, továbbra is a Fidesz vezet.


Május és június között a Fidesz, a Jobbik és az LMP támogatottsága valamelyest csökkent, az MSZP-é változatlan maradt, a Demokratikus Koalícióé emelkedett. Az utóbbi hónapokban a kormánypárt táborának nagysága folyamatosan módosult, a múltkori növekedést ezúttal visszaesés követte (26-ról 24 százalékra). A Fidesz előnye maradt, hiszen a Jobbik is veszített szavazókat: 14-ről 12 százalékra szűkült a tábor. Az MSZP támogatottsága negyedik hónapja változatlan, 12 százalékos. A pártok rangsorában a szocialisták már sokszor megközelítették a nemzeti radikális pártot, most teljesen egyforma lett táboruk nagysága. Egyértelműen javított a DK, a múlt havi 4-ről 6 százalékra bővült a mögöttük álló szavazói kör. Az LMP eredménye lényegében hónapok óta változatlan, ezúttal 3 százalékon áll.

Említésre érdemes még az Együtt 2, valamint a PM és a Magyar Liberális Párt 1-1 százaléka. Emelkedett a pártoktól távolságot tartók aránya, 33-ról 36 százalékra. A biztos pártválasztók közé most is a népesség egyharmada tartozik, ezért a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Ebben az aktív és elkötelezett csoportban a Fidesz 39 százalékos, a Jobbik és az MSZP 19-19 százalékot ér el. A biztos szavazók 11 százaléka a DK híve, az LMP-nek 5, az Együttnek 3 százalékos tábora van - írja elemzésében a ZRI Závecz Research Intézet. A közvélemény-kutatást június első felében, az ország felnőtt lakossága körében végezték, 1000 fős mintán.

A Jobbik vezetésében történt változások és az azt övező médiavisszhang rövid távon nem erősítette a párt pozícióit. Áprilisban a választókorúak 15, májusban 14 százaléka támogatta a nemzeti radikális pártot, most pedig 12 százaléknyian adnák rájuk voksukat. A változások társadalmi háttere eléggé egyértelmű: a Jobbik az elmúlt hónapokban lényegében csak a fiatalok, az alacsony iskolázottságúak és a falvakban élők körében vesztett szavazókat: 7-8 százalékponttal lett kisebb a táboruk. Ugyanakkor a középkorúak, a magasan kvalifikált rétegek és a fővárosiak között megtartotta híveit. Különösen a húszas-harmincas korosztályokban számít érzékenynek a szavazói lemorzsolódás, hiszen itt korábban viszonylag szoros versenyben voltak a Fidesszel, ezúttal viszont a kormánypárt 27, a Jobbik 13 százalékos. A pártnak jelenleg a szakmunkás rétegekben vannak a legerősebb pozíciói, itt 19 százalékon áll (a kormánypártra 23 százalék voksolna). A Jobbik mostani támogatói körében Vona Gábor kifejezetten kedvelt politikus – egy százfokú skálán 81 pontot kapott tőlük. A pártelnök más politikai csoportokban kevésbé népszerű, a DK-sok 23, az MSZP-sek 31 ponttal értékelik Vonát, a Fidesz táborától 36 pontot kapott, a bizonytalan választópolgárok 34 pontos minősítést adtak.

Schiffer András távozott az LMP társelnöki posztjáról; pártjának viszonylag stabil, nagyjából 250-300 ezer főből álló tábora van. Társadalmi beágyazottságuk eléggé szűkös, inkább csak a 40 év alattiak, az érettségizettek és diplomások valamint a nagyvárosokban vannak támogatóik, más rétegekben alig. Az LMP-vel kapcsolatban visszatérő kutatási eredmény, hogy szimpatizánsaik aktivitása, elszántsága mérsékeltebb, mint más pártok szavazóié. Ebben a hónapban támogatóik 45 százaléka mondta, hogy elmenne voksolni. A Jobbik, az MSZP és a Fidesz táborának 54-55 százaléka aktív, a DK-soknak pedig 62 százaléka.