Holnapra ön már egy órával szegényebb lesz!

Fotó: Flickr / Jamie McCaffrey

-

Ugyan ma már számos készülék megteszi magától, azért ne felejtse el vasárnap előre állítani eggyel az óráját! A nyári időszámítás miatt ne tervezzen semmit hajnali 2 és 3 óra között, mert azt egyszerűen átugorjuk. A váltás miatt természetesen változik a közösségi közlekedés menetrendje is – az átállás a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ több járatát is érinti.


A nyári és téli időszámítás váltogatásának sok kritikusa akad, azonban a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy az óraátállítás módszerével egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást, csaknem 40 ezer háztartás éves felhasználását lehet megspórolni. Az 1980 óta működő rendszernek köszönhetően eddig mintegy 4 ezer gigawattóra energiát spórolt az ország, ez mintegy 5 heti átlagfogyasztásnak felel meg.


A világon nem is igazítja minden ország az óráját az évszakok váltakozásához. Az alábbi térképen kékkel vannak jelölve az országok, ahol van nyári időszámítás, narancssárgával, ahol régebben ugyan volt, de ma már nincs, pirossal pedig, ahol sosem bíbelődtek ilyesmivel.



A MÁV tájékoztatása szerint az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek hajnali 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően érkeznek a következő állomásra. Az eredetileg hajnali 2 és 3 óra között induló belföldi személyszállító vonatokat 3 órakor indítják el. A Budapestről szombat éjszaka induló nemzetközi vonatok várhatóan egyórás késéssel érik el külföldi végállomásukat.

Magyarországon két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. Ez a Bécsből Bukarestig közlekedő Dacia nemzetközi vonatot Békéscsaba és Lőkösháza között éri, így a szerelvény Lőkösházára már a nyári időszámítás szerint, 3 óra 15 perckor érkezik meg. A Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi vonat Békéscsaba és Szolnok között tér át a nyári időszámítás szerinti menetrendre, emiatt 3.56-kor érkezik Szolnokra, majd folytatja útját Budapesten át Bécs felé.

A BKK tájékoztatása szerint az óraátállítás miatt az éjszakai járatok hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai elmaradnak. Több járat még a téli időszámítás szerint indul, de már a nyári időszámításba érve folytatja útját.