Hollywoodi iparos vagy ünnepelt szerző lesz Nemes Jelesből?

Forrás: AFP

-

Hollywoodnak is kell a vérfrissítés, az Oscart nyert külföldi filmek rendezői általában remek ajánlatokat kapnak a díj után. De arról, hogy megéri-e Hollywoodban forgatni, mást mondana A mások élete, és mást A nagy szépség rendezője, mint ahogy a hazájukba visszatérő filmesek lehetőségei is különbözőek. Hogyan alakult a külföldi rendezők karrierje az Oscar után? Ki az, aki simán túllépett az Oscaron, és merre indulhat Nemes Jeles László?


Nem lehet könnyű most Nemes Jeles Lászlónak lenni. Ha csak a díjak számát és a felé irányuló médiafigyelmet vesszük tekintetbe, akkor nagyon valószínű, hogy az első filmje marad a legismertebb és legsikeresebb, és bármilyen nagyszerű karriert épít is mostantól, a legtöbben a Saul fia rendezőjeként fognak hivatkozni rá.

Valószínűnek tűnik ez a forgatókönyv, de ettől még nem biztos, hogy így is lesz. Jelenleg Nemes Jeles tele van lehetőségekkel: tudjuk, hogy a következő filmjét még Magyarországon fogja forgatni, de azt is, hogy leszerződött egy hollywoodi ügynökséggel, akik nyilván folyamatosan amerikai filmek forgatókönyveivel bombázzák őt.


Nemes Jeles László egy Oscar-díjjal


Hogy tisztábban lássuk, milyen lehetőségei vannak az Oscar-díjas, nem amerikai rendezőknek Hollywoodban, átnéztük, a kétezres évek óta hogyan alakult a díjazottak karrierje. Intő példákat és vonzó lehetőségeket is találtunk Nemes Jelesnek.


Akiket bedarált Hollywood

Általános recept, hogy az Oscarral jutalmazott külföldi filmek rendezőit Hollywood megpróbálja magához csábítani. Így megy ez, mióta világ a világ – az 1930-as és ’50-es évek közötti időszakot ma aligha emlegetnénk Hollywood aranykoraként, ha nem itt dolgoztak volna a nácik és kommunisták elől menekülő, emigráns rendezők, Billy Wildertől Fritz Langon át Douglas Sirkig. Ahogy jó néhány magyar bevándorló is kulcsszerepet játszott akkoriban Hollywoodban Michael Curtiztől André de Tothig és Alexander Kordáig. A sikeres rendezők pedig Amerikában tudnak igazán meggazdagodni, így nem csoda, hogy később is sokan engedtek a csábításnak. Az utóbbi évekből azonban találni néhány elrettentő példát arra, mi történhet, ha ünnepelt hazai filmjei után Amerikában próbál szerencsét valaki.


Elizabeth Taylor, Billy Wilder és néhány Oscar-díj


A legnagyobb kontraszt talán a német Florian Henckel von Donnersmarck két filmje között mutatkozik. A mások élete a kétezres évek zajos európai sikere volt, az a fajta film, amit a nagyközönség – és persze Hollywood – is értékel a művészet erejébe vetett humanista hit és a Stasi-ügynök főhős jellemfejlődése miatt, de éppen elég ravasz és intelligens ahhoz, hogy a fesztiválokon is szeressék.


Florian Henckel von Donnersmarck A mások életéért kapott Oscar-díjával


Donnersmarck következő filmjét már a legnagyobb amerikai sztárokkal forgathatta, Az utazó viszont az általános vélekedés szerint az utóbbi évek egyik legpocsékabb filmje, amely Angelina Jolie és Johnny Depp maníros és széteső játéka miatt vált igazán zavarba ejtővé.


Angelina Jolie és Johnny Depp Az utazóban


Igaz, hogy világszinten visszahozta a költségeit, de így is közröhej tárgya volt, hogy a főszereplőkhöz törleszkedni vágyó újságírók Golden Globe-ra jelölték Az utazót – annak idején a gála műsorvezetője, Ricky Gervais is azon élcelődött, hogy a kutya sem látta a filmet. Donnersmarck Az utazó bemutatása, vagyis 2010 óta nem rendezett filmet – az ő esetére azért is érdemes külön odafigyelnie Nemes Jelesnek, mert mindketten az első nagyjátékfilmjükkel nyertek Oscart.


Ricky Gervais 1:35-től kezdi cikizni Az utazót:



Az utazóhoz hasonló lebőgés persze ritka, ennél gyakrabban fordul elő, hogy a hollywoodi megbízásokat vállaló rendezők fokozatosan elszürkülnek a stúdiórendszerben. Így járt Gavin Hood, a dél-afrikai Tsotsi rendezője is, aki teljesen felejthető filmeket csinált Amerikában. Ráadásul a Kiadatás után készült X-Men kezdetek: Farkas és a Végjáték pont olyan filmek, amelyeknél tök mindegy, ki a rendező, úgyis a szuperhősök vagy az eredeti, népszerű sci-fi regény miatt váltottak jegyet a nézők.


X-Men Origins: Wolverine

Hugh Jackman és Liev Schreiber az X-Men kezdetek: Farkas című filmben


Az egyébként teljesen konvencionális, vélhetően csak világháborús témája miatt díjazott Pénzhamisítók osztrák rendezője, Stefan Ruzowitzky is láthatatlanná vált az Oscar után: fogadjunk, hogy senkinek nem ugrik be a Kelepce című, Eric Bana és Olivia Wilde főszereplésével készült 2012-es thriller, ahogy gyaníthatóan a bemutatás előtt álló Patient Zero című horror sem robbant kasszát (noha szerepel benne Stanley Tucci, ami jó jel).


Pénzhamisítók Ruzowitzky

Karl Markovics és Stefan Ruzowitzky a Pénzhamisítók forgatásán


Nyilván nem minden rendező éli meg visszalépésként, hogy amerikai iparos rendezővé válik. A nagyszerű Szemekbe zárt titkokat jegyző Juan José Campanella minden bizonnyal elégedett azzal, hogy szakmányban rendezi a közepesen ismert tévésorozatok epizódjait (Dr. House-tól az Esküdt ellenségekig), Alejandro Amenábarnak viszont a Más világ nemzetközi sikere, majd A belső tenger Oscar-díja után alighanem maradt némi hiányérzete.


A történelmi témájú Agora spanyol-amerikai koprodukciója Európában és a tengerentúlon sem érdekelte az embereket, de még mindig jobban fogadták, mint tavalyi filmjét, a Regressiont. Az Ethan Hawke és Emma Watson főszereplésével készült thrillert először fesztiválokon vetítették, de szinte csak rossz kritikákat kapott (jelenleg is 12%-os értékelésen áll a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalán). Országszerte csak idén februárban mutatták be Amerikában, de a kutya sem volt kíváncsi rá. Talán DVD-n eljut Magyarországra is.


Alejandro Amenabar Regression

Alejandro Amenábar Emma Watsont és Ethan Hawke-ot instruálja a Regression forgatásán


Otthon maradtak, és nem bánták meg

Bár azok a nem amerikai rendezők, akik nyitottak az ilyesmire, legalább egy kisebb költségvetésű amerikai filmre lecsaphatnak az Oscar-díj után, azért nem törvényszerű, hogy mindenki Amerikában képzeli el a folytatást. A kétezres években két olyan rendezőt is díjaztak, akinek a filmjeit már korábban is Oscarra jelölték. A kanadai Denys Arcand kétszer is Oscar-közelbe került a nyolcvanas években, míg végül 2004-ben a Barbárok a kapuknál című filmmel nyerni tudott. Ennek ellenére Arcand azóta is Kanadában dolgozik, igaz, már nem gyakran forgat filmet – a hetven fölötti rendezőtől nem is olyan meglepő, hogy nem hozta lázba Hollywood.


Deny Arcand

Jobbra Denys Arcand


Annál furcsább, hogy Caroline Link német rendező sem forszírozta az amerikai karriert. Pedig már a 2003-ban Oscarral jutalmazott Hontalanul Afrikában előtt is jelölték egyszer, a díj után viszont inkább Németországban maradt, és az utóbbi tizenhárom évben mindössze két, csak odahaza bemutatott nagyjátékfilmet rendezett.

Hozzá hasonlóan a japán Takita Jodzsirót sem vonzotta az amerikai filmipar: a 2009-ben díjazott Távozások (Departures) előtt, és azóta is Japánban rendez. Sajnos a magyar forgalmazási viszonyokat ismerve nem meglepő, hogy hozzánk még a Távozások sem jutott el, ez a tény viszont rávilágít arra, hogy az Oscar után hazatérő rendezők következő munkái sosem kapnak akkora nyilvánosságot, mint a díjazott filmjük – Nemes Jelesnek is ezt kell mérlegelnie a jövőben.


Okuribito Departures

Távozások


Caroline Linkkel vagy Takitával ellentétben a bosnyák Danis Tanovicot megkísértette Hollywood, ő viszont hamar belátta, hogy stílusához jobban passzol az európai fesztiválpiac. Tanovic is első nagyjátékfilmjével, a Senkiföldjével nyert 2002-ben. Ezután beszállt Krzysztof Kieslowski második trilógiájába, a pokol, purgatórium és mennyország fogalmai köré épülő filmhármasból a Pokol rendezését vállalta. A szolid művészfilmes siker után jött a Triage című amerikai háborús dráma, ami gyakorlatilag teljesen észrevétlen maradt, hiába játszott benne Colin Farrell és Paz Vega. Tanovic tanult a leckéből, elmenekült Hollywoodból, és Boszniában forgatta a következő két filmjét.


Danis TANOVIC

Danis Tanovic


Nem is hozhatott volna jobb döntést: mind a Cirkusz Kolumbia, mind az Epizód egy vasgyűjtő életéből sikerrel szerepelt a fesztiválokon (az utóbbi több díjat is nyert a Berlinalén). Azóta bemutatták a francia-indiai koprodukcióban készült Tigerst, és legújabb filmje, a Death in Sarajevo megkapta a nagydíjat az idei Berlinalén. Vagyis Tanovic megúszta a hollywoodi kitérőt, folyamatosan forgat, és az európai művészfilm elismert alakjává nőtte ki magát.


Epizód egy vasgyűjtő életéből

Epizód egy vasgyűjtő életéből


Merre lép tovább Nemes Jeles?

Kivételes helyzetben vannak azok a rendezők, akik nem köteleződnek el sem a hollywoodi, sem hazájuk filmgyártása mellett, és néha itt, néha ott forgatnak. Kétségtelen, hogy a művészek számára ez a pozíció biztosítja a legnagyobb szabadságot, ugyanakkor bizonytalanná is válhat, mikor, milyen pénzből rendezhetnek legközelebb. A remek Nader és Simin – Egy elválás története iráni rendezője, Asghar Farhadi például francia színekben készítette A múlt című filmjét, de megbukott vele – három éve nem is csinált újabb filmet.


Le Passe The Past

Berenice Bejo és Tahar Rahim A múlt című filmben


Paolo Sorrentinót, vagy különösen Michael Hanekét nem igazán érdemes egy kalap alá venni a többiekkel, hiszen mindketten a legnagyobb hírű európai rendezők közé tartoznak. Haneke pályájának csúcsát nyilván nem A fehér szalagért kapott Oscar-díj jelenti, ahogy Sorrentino is simán megfejelheti még A nagy szépség sikerét – ő egyébként már az Oscar előtt is csinált angol nyelvű filmet (a Helyben vagyunkban Sean Penn játszotta a főszerepet), és a tavalyi, kiváló Ifjúságot is sztárokkal forgatta.


Paolo Sorrentino

Paolo Sorrentino


A 2011-ben díjazott Susanne Bier Hanekénél vagy Sorrentinónál kevésbé jelentős rendező, de ő is ügyesen egyensúlyoz a dán, amerikai, illetve koprodukciós filmek között. Az európai kritikusok általában az Esküvő után című filmjét tartják a legjobbnak, amely 2007-ben Oscar-jelölésig jutott. Bier már ezután csinált egy hollywoodi filmet, A tűz martaléka bukása után viszont egy időre hazatért Dániába. Az Egy jobb világgal megint Oscar-közelbe jutott, és ezúttal nyert is. Azóta forgatott könnyed, virtuóz romantikus vígjátékot Pierce Brosnannel (Csak a szerelem számít), felejthető hollywoodi románcot Jennifer Lawrence főszereplésével (Serena), jelenleg pedig a Night Manager című sorozata fut a tévében.


Serena

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper a Serenában


Az eddig sorolt rendezők közül több olyan is akad, aki hasonlóan kezdte a karrierjét Nemes Jeles Lászlóhoz, mégis a tavalyi díjazott, a lengyel Pawel Pawlikowski pályája emlékeztet a leginkább a magyar rendezőére. Pawlikowski is külföldön, Angliában nőtt fel és járt filmes iskolába, az ott kiépített kapcsolatrendszere és megszerzett tudása pedig nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy az európai fesztiválokon is tarolni tudjon – ugyanez áll a Franciaországban nevelkedett Nemes Jelesre. Pawlikowski elsőként angol filmeket rendezett – a Szerelmem nyarával például ő adta a világnak Emily Bluntot –, de legnagyobb sikerét kétségtelenül az Oscar-díjas Idával aratta. Pawlikowski egyelőre nem akar Hollywoodban dolgozni, de úgy néz ki, nincs is rászorulva az amerikai bérmunkákra.


Pawel Pawlikowski

Pawel Pawlikowski az Oscar-díjával bolondozik


Akárhogy is dönt karrierje folytatásáról Nemes Jeles László, az biztos, hogy Danis Tanovic, Pawel Pawlikowski, vagy éppen Florian Henckel von Donnersmarck példája is segíthet neki dönteni abban, hogyan lépjen tovább a Saul fia fantasztikus sikere után.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!