Hollande: sürgősen meg kell erősíteni a menekültek védelmét

Fotó: Getty Images / Carl Court

-

Az uniós bel- és külügyminiszterek összehívását sürgeti Francois Hollande francia elnök, miután hétszáz menekült veszhetett a tengerbe az éjszaka. Hollande szerint haladéktalanul cselekedni kell, a menekültek támogatására szolgáló intézkedések megerősítésére azonnali szükség van. Az Európai Unió külügyi főképviselője szerint pedig az életmentés mind a 28 uniós tagállam felelőssége kellene, hogy legyen, nemcsak a déli államoké.


Az államfő a Canal+ francia kereskedelmi televízióban adott interjút, amelyben kiemelte, hogy amennyiben a halottak számára vonatkozó becslések megerősítést nyernek, „akkor az utóbbi évek legsúlyosabb katasztrófája történt a Földközi-tengeren”. Emlékeztetett, hogy az év eleje óta egyre több hasonló tragédia történt menekülteket szállító hajókkal. Jelezte azt is, hogy délelőtt telefonon egyeztetett Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel arról, hogy az uniós kül- és belügyminiszterek gyors összehívására van szükség a menekültek támogatására szolgáló intézkedések megerősítésére. „Növelni kell a járőröző hajók számát, több légi ellenőrzés kell az övezetben, és sokkal intenzívebb küzdelem az embercsempészettel szemben, mert akik ezeket az embereket a hajókra teszik, csempészek, sőt terroristák, mert pontosan tudják, hogy ezek a hajók lerobbant állapotban vannak, sőt azt is, hogy a nyílt tengeren fogják elsüllyeszteni őket, és veszélybe sodorni több száz ember életét” – fogalmazott Hollande.


Az unió külügyi főképviselője minden tagállamot cselekvésre szólít

Az uniós külügyminiszterek hétfőn tárgyalnak a migráció kérdéséről. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője azt nyilatkozta, hogy a szolidaritáson, az emberi jogok és méltóság tiszteletén alapuló unió számára ugyanis elfogadhatatlan mindaz, ami az EU déli határvidékén történik. Az olasz politikus szerint a gyökerénél kell kezelni a problémát, az unió szomszédságában egyre terebélyesedő instabilitásnak kell véget vetni. A volt olasz külügyminiszter egyúttal emlékeztetett, hogy az életmentés mind a 28 uniós tagállam felelőssége, ez a feladat mégis mind ezidáig leginkább a déli tagállamokra hárult. „Ezért holnap minden uniós tagállamot fel fogok szólítani, hogy tettekkel tegyenek tanúbizonyságot arról, hogy igazodnak azokhoz a közös alapértékekhez, amelyeket az unióhoz való csatlakozásukkor magukénak nyilvánítottak” – áll Federica Mogherini közleményében.


Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint a szerencsétlenül járt illegális bevándorlókat szállító hajó Líbia partjaitól 110 kilométerre borult fel. A túlélők beszámolói szerint a hajó fedélzetén több mint hétszáz emberrel indult útnak. Egy közelben tartózkodó kereskedelmi hajó huszonnyolc embert vett a fedélzetére.


Barbara Molinario, az UNHCR egyik szóvivője azt mondta, hogy az olasz és a máltai hatóságok túlélők és holttestek után kutatnak a baleset helyszínén, az olasz Lampedusa szigetétől mintegy kétszázhúsz kilométerre délre. Sajtóértesülések szerint eddig huszonegy holttestet találtak, az áldozatok pontos száma azonban egyelőre ismeretlen. Hétfőn hasonló baleset történt a líbiai partok közelében, akkor egy nagyjából négyszáz menekültet szállító hajó süllyedt el Olaszország felé tartva.


A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint idén eddig 20 ezer illegális bevándorló ért partot Dél-Európában, ez valamivel kevesebb, mint 2014 első négy hónapjában. A mostani és a hétfői szerencsétlenség áldozatait leszámítva viszont idén már több mint ötszáz bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Az előző év hasonló időszakában ez a szám negyvenhét volt. Ennek oka, hogy az embercsempészek a líbiai kaotikus állapotok közepette embertelen körülmények között gyorsítják fel az útnak indulók hajókra tételét.



Az utóbbi évek súlyos menekülttragédiái közül a szombat éjféli lehet a legsúlyosabb. Az MTI adatai szerint 2011 májusában egy hatszáz migránst szállító hajó süllyedt el Líbia közelében, akkor szintén több százan odavesztek. Tavaly szeptember 10-én pedig – a mostani vélhető áldozatszámot megközelítve – ötszáz menekült fulladt a tengerbe. Akkor a tragédiának szíriai, palesztin, egyiptomi és szudáni bevándorlók voltak az áldozatai, miután hajójuk összeütközött egy másik menekültszállító hajóval Málta közelében.