Hogyan is értsük, hogy Simon Gábor megússza?

Forrás: Fotó: MTI/Bruzák Noémi

-

Sok a bizonytalanság a volt MSZP-s politikus ügye körül, azonban úgy látszik, ismeretlen eredetű pénzének egy részét megtarthatja. Ennyit ér egy vagyonosodási vizsgálat? – tehetnénk fel a kérdést, de ne tegyük, mert Simon esetében nem erről van szó.


A Napi Gazdaság információi szerint lényegében lezárult Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese ellen folytatott nyomozás, amely okirat-hamisítás, adócsalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult. Az ügyészek még egyszer beidézik a volt politikust, de akkor már csak azt mondják el neki, mivel gyanúsítják.

Simon az eljárás közben – a bevallottan kormánypárti lap értesülése szerint – végig hallgatott és vallomást sem tett.

A lap azt is tudni véli, hogy a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy honnan származik a Simon Gábor bécsi számláján talált 240 millió forint. A Napi Gazdaság Simon Gábor megúszhatja, és marad 100 milliója című cikke szerint ezért az expolitikus nem, vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé.

Ezt is inkább azért, mert azzal is vádolják, hogy egy másik számláját, a budapesti Magnet Banknál lévőt egy hamis bissau-guineai útlevéllel nyitotta. Simon azzal védekezik, hogy nem azonos az útlevélben szereplő Gabriel Derdakkal, és csak magyar állampolgársággal rendelkezik.


Miért nem kell bizonyítania Simonnak?

Józan paraszti ésszel azt gondolnánk, hogy ha valakinek olyan bevétele van, amelyről nem bizonyítja be, hogy legális forrásból szerezte, akkor azt elvehetik tőle.

Ugyanakkor nem a NAV által indított vagyonosodási eljárásról van szó, hanem az ügyészség nyomoz ellene, tehát mint vádlónak a vádhatóságnak kell bebizonyítania igazát – magyarázta a VS.hu érdeklődésére Janklovics Ádám, a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa.

Simon Gábor az eljárás közben kifizetett 128 millió forint adóhátralékot is, a NAV nem jogerős határozata alapján. Ezt azért tette, mert költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt.

Bár a konkrét esetet nem ismeri, Gaál András ügyvéd szerint a 128 millió forint adóhátralék úgy jöhetett ki, hogy a 240 millióból levonták a 16 százalékos személyi jövedelemadót, amihez hozzáadtak egy 200 százalékos bírságot – mivel Simon eltitkolta bevételét –, valamint még késedelmi díjat is.

Így ez azt is jelentheti, hogy Simon végül nem is kap börtönbüntetést a bírósági eljárás után, és meg is marad a bécsi számláján 100 millió forintja. Bár ez még változhat, a volt MSZP-s politikus ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, a NAV jogerős határozata megállapíthat 128 milliónál kevesebbet vagy többet is.

Simon egyébként Budapesten már szabadon mozoghat, mert januárban levették róla a jeladót és a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a korábbi korlátozást, a házi őrizetet.


A pártok kiakadtak

A Fidesz felháborítónak, megdöbbentőnek és a közélet tisztasága elleni merényletnek tekinti azt, ha nem derül ki, hogy Simon Gábornak honnan volt több száz milliója titkos bankszámlákon. A kormánypárt szerint Simon Gábor amnéziában szenved, és ezért nem hajlandó pénzének forrásáról beszélni, pedig az embereknek joguk van tudni azt, „honnan és milyen bűncselekményből származik ez a pénz”.

„Megbukott az elszámoltatás, maradhatnak a kétes eredetű pénzek a politikában, a Fidesz pedig megmenti Simon Gábort, és a szocialisták egykori második emberéhez hasonló kétes politikai alakokat” – írta az LMP közleményében. A párt azt kéri, a parlament végre fogadja el azt a javaslatát, amely a politikusok vagyonosodásának szigorú vizsgálatát írná elő.

A Jobbik is a rendszeres vagyonosodási vizsgálat szükségességét hangsúlyozta pénteken. A párt alelnöke, Novák Előd dupla büntetést alkalmazna a politikusbűnözőkre, valamint teljes vagyonelkobzással is sújtaná őket. Hangsúlyozta: a Jobbik egy adóbefizetési kötelezettséggel nem tudja beérni a Simon-ügy kapcsán, „a lopott pénzt visszafizetni kell, nem pedig személyi jövedelemadót fizetni utána” – írta az Alfahír.

Az MSZP Novák Előd mondataira reagálva a Jobbik gyanús pénzügyekbe keveredett, jelenlegi és volt politikusait emlegeti: Kovács Bélát és Szegedi Csanádot, valamint azt, hogy a Jobbik támogatja a Betyársereget. Az MSZP felidézi, hogy amikor a botrány kirobbant, azonnal kizárta Simon Gábort, most pedig abban érdekelt, hogy párthovatartozástól függetlenül minden gyanús ügyet kivizsgáljanak, mint ahogy az most például Rogán Antal gyanús belvárosi ingatlanügyeiben is történik.