Hogyan bánthatnak a szüleink a szeretetükkel?

Fotó: Kobal / Melissa Moseley

-

A szeretetével fojtogató vagy mártír anyuka, a mindent megengedő vagy mindent jobban tudó apuka. Nem a véletlen műve, ha valamelyikben ön is a szüleire ismer, esetleg magán is hasonló tulajdonságokat vél felfedezi. L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus nem régen megjelent, Szeretettel sebezve című könyvében nyolc különböző szülőtípust különít el, példáit a saját praxisából hozza. Volt olyan páciense, aki párkapcsolati problémával, más valamilyen frusztrációval vagy személyiségzavarral fordult hozzá. Mindegyik probléma hátterében a nem megfelelő szülői szeretet állt.


Mintha csak az anyádat hallanám. Úgy beszélsz, mint az apád. Előbb-utóbb szinte minden párkapcsolatban kiszaladnak ezek a veszélyes mondatok az ember száján, és nem is annyira alaptalanul. Bármennyire is igyekszünk, sokszor hajlamosak vagyunk ugyanazokat a hibákat elkövetni az emberi kapcsolatainkban, amelyeket a szüleinknél láttunk. Hiába fogadkoztunk ezerszer, hogy mi majd jobban csináljuk. A pszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a szüleinktől látott minták tudattalanul is belénk épülnek, és bizonyos élethelyzetekben amolyan fogódzóként nyúlunk hozzájuk. Szüleink viselkedése, hozzánk való viszonyulásuk így aztán felnőtt kapcsolatainkra is rányomja a bélyegét.


L. Stipkovits Erika könyve segít az egyes szülőtípusok felismerésben, és kapaszkodót ad, ha változtatni akarunk a régi, berögzült mintákon akár a szüleinkkel való kapcsolatunkban, akár munkatársi vagy párkapcsolatunkban.


Borostyán – a túlféltő-túlkötődő szülő

Szinte mindenkinek volt olyan osztálytársa, akit még kamaszkorában is háztól házig cipeltek a szülei, és búcsúzáskor édesanyja az osztálytársai előtt követelte magának a puszit, hiába mondta el már ezerszer neki, hogy ez milyen ciki. Vagy akivel nem lehetett kettesben maradni a szobájában, mert anyja percenként benyitott valami ürüggyel és „nem kértek egy kis teát?” típusú kérdésekkel zavarta meg a beszélgetést. A borostyán szülőt úgy jellemzi a pszichológus könyvében, hogy szeretetével ráfonódik gyermekére. Mindent megtesz érte, hogy ne essen bántódása, de ezzel az önálló döntés és kísérletezés lehetőségét is elveszi tőle. Egy ausztrál kutatás kimutatta, hogy a túlságosan féltő anyák három-négy éves gyerekei az átlagnál hajlamosabbak a szorongásra, és ezt még évekkel később sem növik ki.

Mivel gyermekkorukban megszokták a feltétel nélküli elfogadást, felnőttként a munkahelyükön és a párkapcsolatukban is ezt várják mindenkitől. Frusztrálttá válnak, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elképzelték, könnyen megsértődnek másokra, ugyanakkor nehezükre esik áldozatokat hozni vagy éppen kivívni mások elismerését.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: A pszichológus szerint érdemes először elválasztani egymástól a saját igényeinket a szüleinkétől. Nem árt eldönteni, hogy mi jelent igazi segítséget számunkra, és hol van az a határ, amikor már terhes a szülő beleavatkozása az életünkbe. Ha mindezzel tisztába kerültünk, akkor nem úszhatunk meg egy őszinte beszélgetést a borostyán típusú apával vagy anyával. A „határokat kijelölő” beszélgetés során viszont tanácsos többször hangsúlyozni hálánkat és fontosságukat az életünkben, hogy ne bántsuk meg őket.



Szülősítő – a szereptolvaj szülő

Minden szülőnek lehet olyan időszaka, amikor a kelleténél jobban támaszkodik a gyerekére. De ha ez kóros mértéket ölt, akkor gyakorlatilag ellopja a gyerekkorát. A pszichológus praxisában például volt egy férfi, akinek gyerekként elváltak a szülei. Édesanyját nagyon megviselte a válás, ezért utána az élet minden területén nagyobb fiára támaszkodott. Neki kellett elvinni az öccsét iskolába, ő vállalta magára a házimunka nagy részét, és érettségi után rögtön dolgozni kezdett, hogy anyagilag támogathassa öccsét és anyját.

A pszichológus tapasztalata szerint a szülősítő szülők gyerekei gyakran koraérettek, hiszen túl hamar fel kell nőniük a feladatokhoz. Felnőttként párkapcsolatukban is természetesnek tartják, hogy szolgáljanak valakit, vagy éppen még mindig a szülő érdekeit helyezik a párkapcsolatuk elé. A legideálisabb munkaerők, mindig terhelhetőek, kérés nélkül segítenek mindenkinek, ezért népszerűek kollégáik körében. A sok alárendelődésben azonban egy idő után már nem tudják megfogalmazni saját igényeiket, elbizonytalanodnak, a temérdek szolgálattól pedig kimerülnek.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: A pszichológus az ilyen problémával hozzá forduló pácienseit arra biztatja, hogy a mások iránti felelősségvállalás helyett forduljanak nagyobb szeretettel maguk felé. Érdemes egy kis időt szánni saját vágyaik, igényeik átgondolására, és ha mindezzel tisztába kerültek, akkor próbáljanak egyensúlyra és kölcsönösségre törekedni az emberi kapcsolataikban. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne folyton mások érdekeit nézzék, hanem ők is megfogalmazzanak elvárásokat a többi emberrel szemben.



Idomár – a túlkövetelő szülő

„Bezzeg a te korodban én már tudtam, hogy mi akarok lenni. Bezzeg a többiek nem buktak meg azon a vizsgán.” Ha zavaróan sokat hasonlítgatták gyerekkorában másokhoz, vagy állandóan teljesítményre ösztönözték otthon, akkor nagy valószínűséggel idomár típusú szülei voltak. L. Stipkovits Erika tapasztalata szerint a túlkövetelő szülők gyerekei hamar megszokják, hogy csak akkor fogadják el őket, ha alárendelik magukat mások akaratának. A szülők szeretetét csak a maximalizmusra való törekvéssel vívhatják ki, így viszont nem tudnak a saját léptékük szerint fejlődni. Az ebből adódó szorongás felnőtt korban is tovább kíséri őket, és folyamatos teljesítménykényszer jellemzi emberi kapcsolataikat. Az idomár szülők gyerekeinek sokszor nehéz a pályakezdés, az is gyakran előfordult L. Stipkovits Erika praxisában, hogy makacsul ismétlődő párkapcsolati problémákat tudtak visszavezetni a gyerekkorban megélt túlzott szigorra.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: Kezdőlépésként barátkozzunk meg az „elég jó” fogalmával. Lehet, hogy át kell értékelnünk a siker és a kudarc fogalmát is. Nem biztos, hogy minden kudarc, amit eddig annak éltünk meg, és ugyanúgy nem kell feltétlenül olimpiát nyerni ahhoz, hogy eredményesnek érezzük magunkat. Ha meg akarunk szabadulni a feszítő teljesítménykényszertől, elképzelhető, hogy a jövőben jobban kell bízni másokban, és néha kiengedni egy kicsit az irányítást a kezünkből.



Jó fej – a barátként viselkedő szülő

Középiskolában ők maradhattak a legtovább a buliban, a szüleik akkor sem csináltak balhét, ha részegen mentek haza, sőt még egy balul elsült randiról is részletesen beszámolhattak otthon. Mindenki irigyelte őket, mert olyan jó fej apjuk vagy anyjuk van, de felnőtt életüket nem könnyíti meg, hogy gyerekkorukban minden szabad volt számukra. Fiatalkori magatartászavarokat kutató pszichológusok kimutatták, hogy már óvodáskorban figyelemzavar és önbizalomhiány figyelhető meg azokon a gyerekeken, akikkel szemben nem támasztanak elvárásokat a szüleik. Mivel a felnőttek partnerként kezelik őket, az is gyakran előfordul, hogy nem találják a megfelelő hangot kortársaikkal. Éppen ezért később a párkapcsolatukban is nehezen képesek egyenrangú társként működni.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: A jó fej szülő általában csak jót akar azzal, hogy nem szorítja keretek közé gyermekét. Felnőtt emberi kapcsolataikban azonban borítékolható, hogy nem kizárólag szüleikhez hasonló, jó fej emberek fogják őket körülvenni. A pszichológus szerint a jó fej szülők mellett felnőtt gyerekeknek azt a legnehezebb megtanulniuk, hogy ne bántásként éljék meg, ha valaki korlátokat állít eléjük. Hiszen a kollégák, a barátok vagy a párjuk nem fog nekik mindent eltűrni és megbocsátani. Ettől viszont még szerethetik és becsülhetik őket, csak nem úgy teszik, ahogy azt szüleik részéről tapasztalták.


család; családi adókedvezmény


Szuperszülő – a mindentudó és mindent jobban tudó szülő

A szuperszülő narcisztikus személyiség, aki nehezen érti meg mások, köztük saját gyereke érzéseit is. Biztos benne, hogy kiváló szülő, gyerekétől ezért állandó csodálatot vár el. Mindig a figyelem középpontjában akar lenni, sokszor saját gyerekével is rivalizál. Gyakran még egy társasjátékban sem képes elviselni, ha nem ő győz. Ezzel pedig akarata ellenére is elbizonytalanítja gyermekét, akinek örökké résen kell lennie, hogy ne sértse meg valamivel. Kételyeik felnőtt korukban is tovább kísérik ezeket a gyerekeket: kívülről magabiztosnak tűnnek, mégis kisebbrendűségi érzések gyötrik őket. Elismerésre vágynak a munkában és a párkapcsolatban is, közben pedig képtelenek elviselni, ha egy vitában nem nekik lesz igazuk. Túlzottan igénylik mások tanácsát és biztatását a mindennapokban, de nehezen tűrik az őszinteséget.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: Mindenek előtt el kell különítenünk saját érzéseinket szüleinkétől. Kezdetben az is segít, ha kívülállóként próbáljuk megfigyelni szüleink reakcióit bizonyos helyzetekre, majd szembesítjük őket viselkedésükkel. Próbáljuk elengedni, ha őszinteségünk miatt megsértődnek, és ne menjünk bele velük újabb rivalizáló játszmákba. A többi emberi kapcsolatunkban is érdemes őszinteségre törekedni, kiállni a véleményünk mellett, és nem mindenáron küzdeni mások elismeréséért.


hűtőgép; hűtőgépcsere; fagyasztógép; háztartási gép; háztartási cikk;


Mártír – az érzelmileg zsaroló szülő

„Hát ezt érdemlem én? Pedig mi mindent megtettem érted! Ne is törődj velem!” – a mártír szülők kedvenc szlogenjei. Mivel csemetéje boldogságát folyton a saját vágyai elé helyezte, az ilyen típusú szülő gyakran úgy érzi, hogy cserébe joga van örökös kontroll alatt tartania gyereke életét. Hiszen ő csak jót akar neki. Ezzel öntudatlanul is bűntudatot és szorongást kelt benne. A mártír szülők gyerekei a békesség kedvéért a munkában és a párkapcsolatban is megtanulják másoknak alárendelni magukat. Kiváló lelki szemetesládák, és erre kollégáik is hamar felfigyelnek. A párkapcsolatukban sokszor azon aggódnak, hogy a párjuk nem szereti őket eléggé. Hajlamosak magukat okolni akkor is, ha a körülöttük lévő emberek nem az általuk elvárt módon reagálnak valamire.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: L. Stipkovits Erika könyvében a borostyán gyerekekhez hasonlóan azt tanácsolja a mártír szülők gyerekeinek is, hogy szabjanak határokat a szüleikkel való kapcsolatukban. Azzal együtt, hogy biztosítják szüleiket hálájukról a sok áldozatért, amit értük hoztak, próbálják meg felismerni manipulációs technikáikat. A pszichológus szerint néha érdemes elengedni a mártír típusú szülők mély sóhajait, és nem visszakérdezni, hogy mi a baj. Így előbb-utóbb talán az ő viselkedésük is változni fog. De ha ők már nem is, a mártír szülők gyerekei még változhatnak. Ehhez fontos tisztázni, hogy mit tesznek örömmel az emberi kapcsolataikban, és mit csak felesleges mártírkodásból.


család; családi adókedvezmény; lakhatás; tűzifaosztás


Üveghegy – a távolságtartó szülő

Vannak szülők, akik akkor tudják legjobban szeretni gyereküket, ha távolról gondolhatnak rá. L. Stipkovits Erika szerint bármelyik szülő érez néha így, a probléma inkább az, ha egy szülőben folyamatosan ez az érzés van a gyerekével kapcsolatban. Az üveghegy típusú szülők is szeretik a gyerekeiket, megadják nekik az egzisztenciális biztonságot, csak éppen nem tudják öleléssel, puszikkal kimutatni a szeretetüket. A gyerekek viszont mindennél jobban vágynának a szeretetre és az elfogadásra. Mivel otthon nem láttak mintát az intimitás megélésére, a szeretet kimutatása felnőttként is problémát okozhat a párkapcsolatukban. Vagy követelik, szinte kizsarolják a szeretetet párjuktól, vagy pedig képtelenek kezelni a másik szeretetmegnyilvánulásait és intim légkört teremteni az otthonukban. A munkában viszont érzelemmentességük sokszor éppen előnyükre válik, mert segít nekik racionális döntéseket hozni.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: A távolságtartó gyerekek szüleinek legelőször el kell fogadniuk, hogy nem a gyengeség jele gyengédséget mutatni mások felé. A legnehezebb számukra, hogy megtanulják megélni és mások számára is kifejezni saját érzelmeiket, amihez elképzelhető, hogy terápiás segítségre is szükségük lesz. Kezdetben viszont az empátia, mások reakcióinak megfigyelése is sokat segíthet a változásban. Érdemes néhány közelebbi baráttal vagy a párjukkal átbeszélni gyerekkori sérelmeiket, és önmaguk számára is tudatosítani az azokból származó érzelmi deficiteket.


szexuális erőszak, nemi erőszak, családon belüli erőszak


Agresszor – a bántalmazó szülő

A bántalmazás skálája a verbális erőszaktól a fizikai erőszakig terjedhet, és minden formája tartósan befolyásolja egy gyerek személyiségét. A pszichológus szerint, amikor egy szülőnek dühében eljár a keze, nem is biztos, hogy a gyerek aktuális viselkedésére reagál. Sokszor inkább a munkából vagy a párkapcsolati nehézségekből adódó feszültséget vezeti le rajta. Az agresszió kiélése – akár lehülyézi a gyereket, akár rácsap a fenekére – pillanatnyi megkönnyebbülést hoz a szülőnek, a rendszeresen ismétlődő erőszakkal azonban nehezen feldolgozható sérüléseket okoz neki. A bántalmazott gyerekek nem látják értékesnek magukat, és felnőtt korukban is kételkednek az őszinte dicséretben és érzelmekben. Bár rettegnek az egyedülléttől, a tartós együttéléssel nehezen birkóznak meg. Gyerekkorukban azt tanulták meg, hogy akit szeretnek, az szélsőségesen kiszámíthatatlan, ezért párjukban is nehezen bíznak meg. Mivel otthon nem láttak mintát az együttműködésre, általában a munkahelyen is problémáik adódnak. Sokszor erőn felül teljesítenek, nehogy alkalmatlannak tartsák őket a főnökeik egy feladatra, stresszhelyzetben viszont indulatossá válhatnak, és rivalizálni kezdenek másokkal.

Így változtathatunk, ha magunkra ismertünk: Mivel agresszor szülőkkel a gyerekkor örökös készenlét volt, felnőttként a félelmek legyőzését és a másokban való megbízást a legnehezebb megtanulniuk. Saját önbizalmukat apró napi célok kitűzésével és sikeres teljesítésével kezdhetik el építeni. Első lépésként meg kell tanulniuk nemet mondani bizonyos helyzetekben, nem túlvállalni magukat, és elfogadni saját korlátaikat.


És milyen a „jó” szülő?

Szerencsére nem tökéletes, a pszichológus szerint mindössze elég jó és bátorító. Az elég jó szülő fogalmát Bruno Bettelheim osztrák származású amerikai pszichológus vezette be azonos című könyvében, amelyben amellett érvel, hogy a szülők bátran éljék meg nehézségeiket és örömeiket is a gyerekükkel való kapcsolatukban. Ki szabad mutatni negatív érzelmeket a gyerekeknek, de fontos, hogy a boldog pillanatokat is közösen éljék át velük. Bruno Bettelheim szerint a kulcs a gyerek személyiségének megismerésében van, és ehhez érdemes igazítani, illetve következetesen betartatni az elvárásokat is. L. Stipkovits Erika ehhez még azt is hozzáteszi könyvében, hogy az elég jó szülő biztonságos és bátorító környezetet teremt a gyerek fejlődéséhez. Ugyanakkor idővel képes távolabb engedni magától gyermekét, illetve hagyja, hogy felnövő gyereke a saját igényei szerint állítsa be és alakítsa a köztük lévő közelséget vagy éppen távolságot.