Hivatalosan is itt a tél

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Csütörtökön akár 6 fok is lehet délután – de ez a legtöbb, amire az időjárás képes a tél első napján.


Csütörtökön erősen felhős lesz az ég, főleg délelőtt az Alföldön szakadozhat fel nagyobb területen a felhőzet – írja a Köpönyeg. Hajnalban főleg északon és a Tiszántúlon lehet hószállingózás, majd napközben gyenge szitálás, eső fordulhat elő. A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik. Melegfront érkezik. +6 fok köré enyhül a levegő.


Pénteken a nap első felében még borús lesz az ég, elszórtan gyenge csapadék is előfordul; majd észak felől csökken a felhőzet, és a gyorsan robogó felhőkből elvétve alakul ki zápor vagy hózápor. A kezdetben még viharos északi szél estére mérséklődik. 4 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Szombat hajnalban néhol köd képződik, majd kitisztul a levegő, naposra fordul az idő. Csak egy-egy futó hózápor fordulhat elő. Reggel ismét országszerte fagyni fog, délután +4 fok lehet.