Hírmondó is alig maradt Sir Alex híres ManUnitedjéből

Fotó: AFP / PAUL ELLIS

-

Sir Alex Ferguson 27 év után bajnoki címmel búcsúzott az Old Traffordtól. Utódai, David Moyes és Luis van Gaal azonban szinte pillanatok alatt mindent leromboltak, amit a skót mester hosszú idő alatt felépített.


Ferguson 1985-ben ült le a United kispadjára, és 2013-ban távozott onnan. Ez idő alatt nyert – többek között – 13 bajnoki címet, 5 FA-kupát és 2 BL-t – összesen 38 trófeát tett be a közösbe. Emellett egy jól felépített, erős klubot hagyott maga után.

Amelyet először az általa kijelölt utód, az ugyancsak skót David Moyes vett át, aki a 2013–2014-es szezon végéig sem tudta kihúzni a kispadon, az idény vége előtt négy meccsel mennie kellett, a csapat pedig 7. lett. Érkezett a helyére Luis van Gaal, akinek vezetése alatt megkérdőjelezhetetlen volt az előrelépés: 4. lett a United, amely 1993 és 2013 között soha nem végzett harmadik helynél hátrébb.



A két menedzser, természetesen, igyekezett saját ízlésére formálni a keretet, ennek tudható be, hogy az idén nyári átigazolási szezon végére hírmondó is alig maradt a 2012–2013-as bajnokságot 11 pont előnnyel nyerő csapatból.

A hétfőn a Bayer Leverkusenhez aláíró Javier Hernandez azt mondta: „Azért hagytam el a Manchester Unitedet, hogy fontosnak és boldognak érezzem magam.” Beszédes szavak.


Javier Hernandez csak boldog akar lenni.

Anderson – a brazil középpályást tavaly küldték haza, az Internacional futballistája lett.

Patrice Evra – a francia hátvédet még tavaly adták el a Juventusnak.

Danny Welbeck – a saját nevelésű angol válogatott csatárt tavaly eladták a közvetlen rivális Arsenalnak.

Rio Ferdinand – a korábbi csapatkapitányt tavaly elküldték, a Queens Park Rarngersbe ment, pár hónapja pedig visszavonult.

Nemanja Vidic – a szerb középső védőt (akinek Ferdinanddal alkotott párosa a Red Wall nevet kapta) 8 szezon után egy éve engedték el az olasz Interhez.

Alex Buttner – a holland szélső hátvéddel sem tudott mit kezdeni a két menedzser, tavaly eladták a Dinamo Moszkvának.

Tom Cleverley – a saját nevelésű középpályás az előző idényben az Aston Villában volt kölcsönben, most végleg az Evertoné lett.

Nani – a portugál szélsőt tavaly a Sportingnak adták kölcsön, idén pedig végleg eladták a török Fenerbahcénak.

Robin van Persie – a holland csatár két nem túl sikeres szezon után távozott, szintén a Fenerbahcéba.

Jonny Evans – a saját nevelésű északír védőt pár napja eladták a West Bromwichnak.

Shinji Kagawa – a japán irányító középpályást nagy reményekkel hozták el Dortmundból, hogy aztán tavaly visszaküldjék, ahol lassan újra a régi önmagát idézi.

Angelo Henriquez – a Dinamo Zagrebnél volt kölcsön, és a horvátok meg is vették.

Darren Fletcher – a skót középpályás rengeteget volt sérült, végül az előző szezon közben ment el a West Bromhoz.

Anders Lindegaard – a dán kapus pár hete távozott, ugyancsak a West Bromhoz.

Ben Amos – az angol kapus 11 éves kora óta volt a klub játékosa, igaz, soha nem volt első számú kapus. Most lepasszolták a Boltonnak.

Rafael Da Silva – a brazil szélső védő idén tette át székhelyét Lyonba (ikertestvérét, Fabiót még a SAF adta kölcsön a QPR-nek, jelenleg a Cardiff City játékosa).

Javier Hernandez – a mexikói csatár tavaly a Real Madridnál volt kölcsönben, hétfőn megvette a Leverkusen.

Paul Scholes – Fergusonnal együtt visszavonult.

Akik még megvannak:

Ashley Cole, Michael Carrick, Phil Jones, Wayne Rooney, Chris Smalling, Antonio Valencia, David De Gea (őt vitte volna a Real Madrid, de végül meghiúsult az üzlet), Nick Powell (biztos, hogy újra kölcsönadják), Ryan Giggs (a tavaly visszavonult klublegenda a Moyes és Van Gaal közötti időszakban megbízott edző volt, most a holland segédedzője).