Hihetetlen bevételt hozhat Rómának az új stadion

Fotó: Getty Images / Paolo Bruno

-

Egy olasz tanulmány szerint igen jövedelmező lehet a város számára az AS Roma tervezett új stadionja.


A római Sapienza Egyetem elemzése szerint az új futballaréna közel 20 milliárd eurós bevételt hozhat a fővárosnak az elkövetkezendő tíz évben, csökkentheti a munkanélküliséget, s Róma GDP-jét is jelentős mértékben megnövelheti.


"Ez az egyik legambiciózusabb városregenerációs projekt, amit Róma, sőt amit egész Olaszország valaha látott" - mondta a kutatást vezető Giuseppe Ciccarone.

A magántőkéből, 1,6 milliárd dollárból (közel 500 milliárd forint) megvalósítandó stadion terveit az itáliai klub amerikai elnöke, James Pallotta még 2014 márciusában mutatta be a nyilvánosságnak, ám az eredetileg a 2016-2017-es szezon elejére ígért beruházás azóta sem kezdődött meg. A csúszás oka, hogy sem a regionális vezetés, sem az önkormányzat nem adta ki az építkezés megkezdéshez szükséges engedélyeket, noha a római klub irányítói nemcsak stadiont, hanem edzőközpontot és egy húszezer embert foglalkoztató üzleti és szórakoztató parkot is megálmodtak a Tor di Valle-i területre.

A külsőre a római Colosseum ihlette, 125 hektáron elterülő aréna a tervek szerint 52 és fél ezer néző befogadására lenne alkalmas, ám a rangadókra 60 ezer férőhelyesre is lehetne bővíteni.

Az AS Roma jelenleg a 72 ezer ember befogadására alkalmas Stadio Olimpicón osztozik a városi rivális, szintén a Serie A-ban szereplő Lazióval. A tervezett új aréna elvben fontos helyszíne lett volna a 2024-es olimpiának, Róma pályázatát azonban Virginia Raggi polgármester javaslatára szeptember végén visszavonta a városvezetés.