Hidegvérű magyar lehetett a robbantó

Forrás: Police.hu

-

Magyarul beszélt, és még ahhoz is volt hidegvére, hogy a detonáció után cipőt cseréljen a Teréz körúti robbantó – írja a Bors.


Gőzerővel folyik a hajsza a Teréz körúti robbantó kézre kerítésére – a Bors információi szerint. Kiszivárgott információk szerint a fantom a robbanás után ledobta a világos színű horgászkalapját, majd a dzsekije kapucniját húzta a fejére. Pontos terv szerint cselekedett, hiszen ezután fehér sportcipőjét is lecserélte, majd a Blaha Lujza tér felé vette az irányt. Az egyik szórakozóhely előtt nekiment egy kidobónak, akitől tiszta magyarsággal elnézést kért. Dr. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést.

Ugyanakkor a KNYF tegnap egy felhívást tett közzé, amelyben továbbra is kérte a szemtanúk jelentkezését és a kamerafelvételek megőrzését. Kiemelten kérte azon hölgy jelentkezését, aki a robbantás előtt pár másodperccel elsétált a rendőrjárőr mellett. A felhívás hatásosnak bizonyult, ugyanis a hölgy tegnap már meg is jelent a rendőrségen. Dr. Simon Richárd lapunkkal közölte: eddig közel kétszáz bejelentés érkezett a lakosságtól az esettel kapcsolatban. A kamerafelvételeken is látható szemtanúk közül már sokakat sikerült azonosítani és meghallgatni.

Értesüléseink szerint a robbantásban életveszélyesen megsérült rendőrnő, A. Szabina továbbra sincs kihallgatható állapotban, bár az intenzív osztályt már elhagyhatta. Biztos forrásból származó információink szerint a két sérült rendőr a Honvéd Kórházban 24 órás védőőrizet alatt áll, informátorunk úgy fogalmazott: „igen komoly védelmet kaptak, hiszen bár a Honvéd Kórház zárt intézmény, korántsem kijátszhatatlan”.