Hiányzik 400 házi gyermekorvos

-

A kórházakban a mostaninál lényegesen több gyermekpszichiátert, -neurológust, -gasztroenterológust, újszülött- és tüdőgyógyászt tudnának foglalkoztatni.


Az alapellátásból még 400-nál is több házi gyerekorvos hiányzik – mondta Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke. Az alapellátásban a gyerekek 60-70 százalékát látják el gyermekháziorvosi praxisokban, a többieket úgynevezett vegyes, tehát felnőtteket és gyerekeket egyaránt fogadó vegyes körzetekben – írja a Magyar Idők. Ez az arány annak ellenére nem rossz, hogy a Magyarországon kialakított gyermekháziorvosi ellátás egyedülálló, hiszen a vegyes praxisokban dolgozók is szert tesznek egy bizonyos rutinra, és hozzáférnek a konzíliumhoz. Ha azonban azt is hozzátesszük, hogy egyre több a betöltetlen praxis, és a gyermekháziorvosok 25 százaléka 65 év feletti, rosszabb képet kapunk.

A társaság szerint a problémát a praxisközösségek létrehozásával lehetne orvosolni, másrészt fontos, hogy a fiataloknak vonzóvá tegyék a pályát, különösen a hátrányos helyzetű régiókban. Ezért hozta létre a kormány azt az ösztöndíjat, amely havi nettó 200 ezer forinttal támogatja azokat a szakorvosjelölteket, akik vállalják, hogy tartósan betöltetlen praxisban helyezkednek el. A lehetőséggel évente csak két-három fiatal élhet, az ötéves képzési idő túl hosszú ahhoz képest, mennyire komoly már most is a szakemberhiány.

Ősztől kifejezetten házigyermekorvos-jelöltek gyakorlati oktatására is pályázhattak a gyermekklinikák és kórházi gyermekosztályok. Összesen negyven házigyermekorvos-jelölt kezdhette meg idén a rezidensképzést az új rendszerben.