Hiába titkolta, hogy két sim-kártya van a szájában

-

Egy időben 5 városban, 7 helyszínen tartottak házkutatást és 8 embert fogtak el a Békés megyei rendőrök. A tolvaj banda két tagja augusztus óta már előzetesben van. Egész szép kis kulcsgyűjteményük volt.


A Békés megyei rendőrök szerdán elfogtak 6 nőt és 2 férfit, akik lopással gyanúsíthatóak. Az ügy előzménye, hogy augusztus 4-én Gyulán egy négytagú társaság tagjai besurrantak egy házba. Elkezdték átkutatni a helyiségeket, majd amikor megzavarták őket, elmenekültek anélkül, hogy bármit elloptak volna. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei még azon a napon elfogták a gyanúsítottakat, akik közül ketten előzetes letartóztatásban vannak, ketten pedig szabadlábon védekeztek.



A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Békés megyében működő rendőrkapitányságokkal együttműködve az elmúlt hónapokban azt vizsgálta, hogy a gyanúsítottak követhettek-e el további bűncselekményeket. A nyomozás során bővült a gyanúsítottak köre, így összesen 8 embert fogtak el, köztük a szabadlábon védekező nőket is. Az egyik férfi szekrényben próbált meg elrejtőzni a rendőrök elől, egy nő pedig fogfájást színlelt azért, hogy ne derüljön ki: két SIM-kártya van a szájában.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a gyanúsítottak Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében követtek el lopásokat úgy, hogy betörtek vagy besurrantak lakóházakba. Összesen 38 bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak, amelyek egy része kísérlet. Azokról a helyekről, ahol nem zavarták meg őket, összesen több millió forint készpénzt és arany ékszereket tulajdonítottak el.

A Békés megyei rendőrök november 18-án Békéscsabán, Orosházán, Szarvason, Szegeden és Szentesen egy időben 7 helyszínen tartottak házkutatásokat és a bűncselekmények elkövetéséhez használt eszközök, mobiltelefonok, kulcsok mellett zálogjegyeket, ékszereket is foglaltak le. Nem minden lopásnál volt ott minden gyanúsított, a rendőrök a nyomozás során vizsgálják, hogy ki melyik bűncselekmény elkövetésében vett részt.

A 32 éves körösladányi K. Csaba és a 38 éves orosházi F. Sándor 2015. augusztus 6-a óta előzetes letartóztatásban vannak. A 38 éves orosházi R. Ilonát, a 45 éves szarvasi R. Máriát, a 39 éves szarvasi N. Istvánt, a 32 éves békéscsabai K. Évát, a 34 éves szentesi R. Szilviát, a 38 éves szintén szentesi N. Csabát, a 31 éves szarvasi R. Évát és a 30 éves szegedi L. Alízt a rendőrség őrizetbe vette. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya valamennyi gyanúsított ellen üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.