Hiába a bírósági döntés, az MVM nem adta ki a gázszerződéseket

-

Közérdekű adattal való visszaélés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a szocialista Tóth Bertalan, miután a március 20-i határidőre nem kapta meg a köztulajdonban lévő MVM Partnertől a már egyszer jogerősen kiperelt gázszerződéseket -írja az Index.hu.


Az MVM Partnernek ki kellett volna már adnia a 2011/2012, 2012/2013, 2013/2014 gázévre kötött összes gázszerződését, egy összefoglaló kimutatást arról, hogy kivel, mikor, milyen mennyiségre szerződött, és azt is nyilvánosságra kellett volna hoznia, hogy milyen előterjesztések, határozatok alapján adtak el gázt a MET-nek. Mindez nem történt meg, ezért tett feljelentést Tóth Bertalan.



Ahogy korábban megírtuk, a szocialista képviselő először közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Villamos Művek Partnerhez (az MVM kereskedőcégéhez), amely megtagadta az információk kiadását. A Fővárosi Ítélőtábla azonban március 5-én jogerősen kötelezte a céget, hogy a gázvásárlásokkal kapcsolatban 2011-től minden iratot és dokumentumot adjon ki Tóthnak két héten belül. Tóth Bertalan szerint az MVM Partner a kormány segítségével jutott az olcsó gázhoz, amelyet eladott a MET Zrt.-nek, egy offshore hátterű cégnek, ahol „a tulajdonosi háttérben megtalálhatók Fideszhez közeli vállalkozók. Ezt az ügyletet úgy oldották meg, hogy a körülbelül 100 milliárd forintnyi haszon a MET Zrt.-nél keletkezett, nem a magyar embereknél, ezt pedig a Kajmán-szigetekre, illetve a Brit Virgin-szigetekre vitték ki, ennek [a haszonnak] a sorsát pedig nem ismerjük” – mondta.