Hétvégétől újra rendesen fázhat

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Már csak pár napunk maradt a szokásosnál melegebb időből – tudtuk meg a Köpönyeg.hu előrejelzéséből. Érkezik a hideg szél is.


Kedden eleinte erősen felhős, vagy borult lesz az ég, a déli, valamint a keleti tájakon többfelé fordul elő eső. Később csökken a felhőzet, mindenhol kisüt a nap, és a gyakran felhős égből elszórtan fordul elő zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. Reggel +2 fok körül, délután 6 és 11 fok között alakul a hőmérséklet. Általában jók lesznek a közlekedés feltételei, csak az erős oldalszél miatt kell nagyobb odafigyeléssel vezetni.


Szerdán borongós időre számíthatunk. Délelőtt csak elszórtan, délutántól északon több helyen várható eső, a hegyekben havas eső. Eleinte a délnyugati, estétől az északnyugati szél erősödik meg. Kettős fronthatás valószínű. Enyhe idő lesz, 6 fok körüli maximumokkal.

Csütörtök délelőtt változóan felhős lesz az ég, majd déltől megnövekszik a felhőzet. Délután egyre többfelé várható csapadék: északon , délen eső. Estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 4 fok körül alakul.

Pénteken a hajnali, reggeli órákban többfelé várható csapadék, mely északon végig hó lesz, máshol a kezdeti esőt egyre inkább havazás váltja fel; majd a délelőtti órákban meg is szűnik a csapadékhullás. Délután már csak egy-egy hózápor fordul elő. Erős, a középső tájakon és nyugaton viharos lesz az északnyugati szél. 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet. Erős lehűlés veszi kezdetét.

Szombaton az ország nagy részén változóan felhős idő lesz, legalább pár órás napsütéssel. Elszórtan fordul elő hózápor, havazás. Délutánra mérséklődik az eleinte még gyakran viharos északnyugati szél. Délután már csak +1, +2 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap szeles, borús időre van kilátás. Délelőtt több helyen hullhat a hó, később csökken a felhőzet. Egész napos, országos fagy ígérkezik. Visszatérhet a fagyos téli idő.