Hétköznapi, kedves srácnak látták a szülők a tunéziai tömeggyilkost

Forrás: @RamiAlLolah

-

Seifeddine Rezgui szülei a Sky Newsnak adtak interjút a 23 éves tömeggyilkos utolsó napjáról. A fiú 38 embert ölt meg két héttel ezelőtt a tunéziai Sousse-ben, köztük 30 brit állampolgárt. A szülők egyszerűen nem is hiszik el a történteket.


A szülők a mészárlás előtti napon voltak utoljára együtt a fiukkal. „Amikor hazajöttem a munkából, a testvérével játszott a laptopján”, mesélte az anya, Radhia Manai. "Lezuhanyozott, átöltözött, aztán odajött hozzám és azt mondta: egy barátjához megy éjszakára, és 10 dinárra van szüksége. Megölelt, megcsókolt, és elment. Utána nem láttam többet.”

Másnap a rendőrség kopogtatott a család ajtaján, akik azóta sem hiszik el a történteket. Azt gondolják, a fiút agymosták, sőt, csak belekeverték az egészbe, hogy bűnösnek látsszon, noha nem is ő lőtt. „Csak vitte a fegyverét, sétált vele, de nem lőtt. Tudni akarom, ki lőtt, és ki terelte rá a gyanút.", mondta az anya a Sky News-nak.

Az apa is teljesen normális, hétköznapi srácként írta le a fiát:, aki szeretett focizni, táncolni és olvasni, és aki jó tanuló volt. Abdul-Hakim Rezgui elmesélte, hogy a fiú esténként egy kávéházban dolgozott, hogy pénzt keressen, és majd Franciaországban tanulhasson tovább. Négy évig járt a tunéziai Kairouan egyetemére, és sosem hiányzott, elevenítette fel az apa, aki szerint épp ezért lehetetlen, hogy Seifeddine 2 évet Líbiában töltött volna kiképzésen. „A fiam nem lett volna képes erre. Rossz emberek becsapták”, mondta az apa a tömeggyilkosságról.

Mint korábban a sajtó megírta, a lövöldöző szervezetében feltehetően kokaint találtak a boncoláskor, Rezgui egyébként egy titkos, ötfős terroristasejt tagja is volt.

Újabb terrorcselekmények veszélye miatt egyébként csütörtökön a külügy arra figyelmeztette a briteket, hogy hagyják el Tunéziát.