Hétfőtől nem szállít különvonat menekülteket Ausztriából Németországba

Fotó: MTI/EPA/APA / Barbara Gindl

-


Hétfőtől nem jár menekülteket szállító különvonat Salzburgból Németország felé - jelentette be az osztrák város vezetése.

A salzburgi pályaudvaron várhatóan kritikus helyzet alakul majd ki, hiszen a városba naponta kétezer ember érkezik, és a szolgálatot teljesítők már így is a kapacitásaik határán vannak. Heinz Schaden, Salzburg polgármestere, aki a helyzet kiéleződésétől tart, elmondta: a Vöröskereszt és a Caritas segélyszervezet humanitárius és egészségügyi katasztrófára figyelmeztetett.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint a különvonatok eddig mintegy 1200 és 2000 menekültet szállították át naponta Salzburgból Németországba. A többi menekült a freilassingi határátkelőnél próbált átjutni, azonban legutóbb itt is órákat kellett az esőben állni az embereknek, hogy kijussanak az országból. Szombat este Freilassingnál 800 menekült várta, hogy átléphesse a határt.

A salzburgi pályaudvarnál lévő mélygarázsban kialakított szükségszállás megtelt, itt 800 menekültet helyeztek el, 320-an a vasútállomás területén éjszakáztak. Szombat este 11 óra körül 300 főt szállító különvonat indult Németország felé Salzburgból, vasárnap két különjárat indítását tervezték.

Az elmúlt napokban Salzburg illetékesei már arra kérték a bécsi és a déli országrészben dolgozókat, hogy lassítsák a menekültek szállítását. Ekkor a pályaudvar melletti parkolóház befogadóképességét higiéniai és biztonsági okokból ezer helyett 800 főben határozták meg.