Hétfőn újra műteni kellett Rékasi Károlyt

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A színész 2015 nyarán szenvedett súlyos motorbalesetet, majd decemberben megsérült, és februárban újra műteni kellett. Mivel azóta sem tudott felépülni, hétfőn az RTL közölte, hogy bizonytalan ideig kimarad a Barátok közt-ből.


Március végén a Barátok közt forgatására kellett mentőt hívni Rékasi Károlyhoz, mert szétnyíltak a sebei.


Az RTL Klub hétfőn közölte, hogy a színész egészségi állapota miatt nem tud részt venni a Barátok közt munkájában.


Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett – teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni.

A Blikk úgy tudja, hogy a színészt hétfőn újra operálni kellett. „Sajnos a balesetben szilánkosra törött csont nem gyógyult a várt ütemben, még a csontpótló műtét után sem” – mondta a lapnak Pikali Gerda, Rékasi társa.