Hetedszer is bukik az Arsenal?

Fotó: AFP / GLYN KIRK

-

Ezen a héten újabb nyolc csapat tér vissza a nyolcaddöntőkkel folytatódó Bajnokok Ligájába. Rövid helyzetjelentés a kedden és szerdán fellépőkről a Barcelonától a PSV Eindhovenig.


Arsenal–Barcelona

Arsenal

A londoniak az utolsó hat alkalommal mindig kiestek a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában. Ezúttal már annak is örülhetnek, hogy idáig eljutottak: az Arsenal az első négy csoportmeccse közül hármat elveszített, és csak az utolsó fordulóban harcolta ki a továbbjutást az Olimpiakosz elleni idegenbeli 3–0-nak köszönhetően. A sorsolás most sem kedvezett az Arsenalnak: jöhet a Barcelona, amely az elmúlt években kétszer is kiütötte, továbbá a 2006-os fináléban is legyőzte.

Arsene Wenger szerint az Arsenalnak most van a legnagyobb esélye a továbbjutásra a Barca ellen, de most talán a kiesés se fájna annyira, hosszú évek után az Arsenal idén áll legközelebb ahhoz, hogy bajnok legyen, ehhez a Leicestert kellene megelőznie a tabellán. Amiben a londoniak reménykednek: Lionel Messi eddig hatszor találta magát szembe Petr Cechhel, de még nem szerzett ellene gólt.


Cech, Messi múmusa


Barcelona


Hiú remények – mondhatják erre a Barcelona drukkerei, hiszen a katalánoknál Messin kívül ott van még Neymar és Luis Suárez. Előbbi 32 tétmérkőzésen 23, utóbbi 37 meccsen 41 gólt szerzett ebben az idényben. Vagy említsük a középpályásokat? Rakitic, Busquets, Iniesta – nem rossz trió. De vannak egyéb érvek is a Barcelona mellett. A csapat október 3-án kikapott a Sevillától, azóta veretlen. 32 mérkőzés óta tart ez a sorozat. S hogy valami kellemetlen hírünk is legyen: Arda Turan még tavalyról eltiltott. Már amennyiben ez számít valamennyire.


Luis Enriquének nem kell Messi miatt aggódnia


Juventus–Bayern München

Juventus

Mit érdemel az a csapat, amely a csoportkörben oda-vissza megveri a Manchester Cityt, a Mönchengladbach ellen azonban képtelen nyerni, és az utolsó fordulóban vereséget szenved Sevillában, amivel elúszik a csoportelsősége? Természetesen a Bayern Münchent – ellenfélnek a legjobb tizenhat között. Az idény kezdetekor gyötrődő Juventus szépen összekapta magát, a bajnokságban csinált egy tizenöt mérkőzésen keresztül tartó győzelmi sorozatot, amelyen csak a múlt pénteki, Bologna elleni 0–0 ront egy kicsikét. A Juventusnál optimistán várják a meccset, Pogba bombaformában, és a csapat az utolsó kilenc tétmérkőzésén nem kapott gólt. Csak ne a Bayern lenne az ellenfél: a németek a két csapat legutóbbi három meccsét megnyerték a BL-ben, ebből kettőt Torinóban, összesen 8–1-re.



Bayern München


Badstuber, Boateng, Martínez – ha a Bayern három belső hátvéddel állna fel (mint a Juventus), akár ez a három futballista is lehetne a védelem tengelyében. De biztos nem Torinóban! Ők ugyanis a csapat sérültjei, vagyis Pep Guardiolának jelenleg nincs komolyan vehető belső védője. A Darmstadt elleni hétvégi bajnokin a 21 éves Joshua Kimmich és a Szpartak Moszkvától kölcsönvett egykori Stuttgart-focista, Serdar Tasci kapott szerepet a trénertől. Az egyetlen remény, hogy Mehdi Benatiát kedd estig összekalapálják az orvosok. További furcsaság: a futballisták Arturo Vidal elmondása szerint a tévéből tudták meg, hogy edzőjük, Pep Guardiola idény végén elhagyja a Bayernt. Amellyel csak BL-t nem nyert.


Robben célra tart


Dinamo Kijev–Manchester City

Dinamo Kijev


Slavia Praha, Szuwon Bluewings, Málaga, Benfica Luanda, Litex Lovecs, Strömsgodset – ezek a csapatok voltak a Dinamo Kijev ellenfelei februárban. A kijeviek nem igazoltak át az Interkontinentális Ligába, egyszerűen csak Ukrajnában még nem kezdődött el a tavaszi idény. A cseh, koreai és angolai csapatok után szerdán jöhet egy nagyágyú: a Manchester City. Mielőtt azonban kinevetnénk a Dinamót, jegyezzük meg, a két csapat ezt megelőző találkája után az ukránok örülhettek. A 2010/11-es Európa Liga-idényben a legjobb tizenhat között 2-1-es összesítéssel a Dinamo verte a Cityt – pedig az angoloknál már akkor is ott voltak olyan focisták a csapatban, mint Hart, Kompany, Zabaleta, Yaya Touré és David Silva.



Manchester City


Harmadszor jutott be a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában a Manchester City, és a szurkolók a sorsolás után örülhettek: végre nem a Barcelona ellen kell focizniuk. Manuel Pellegrini edző nagy esélyt kapott a sorstól. Az angol bajnokság elúszni látszik a címvédő számára, amely a nagy rangadókon idén képtelen győzni. A klub történetének első BL-győzelmével szebb volna a búcsú a kispadtól (nyáron Guardiola érkezik). Nem csoda, hogy a chilei az FA-kupát már beáldozta a BL kedvéért: a City vasárnap 5-1-re kikapott a Chelsea-től ebben a sorozatban, méghozzá úgy, hogy a manchesterieknél hét, 20 évesnél is fiatalabb focista debütált a találkozón.



PSV Eindhoven–Atlético Madrid

PSV Eindhoven

Kilenc év után jutott be ismét a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába a PSV, amely a decemberi zárás óta is csillogó formában futballozik, az utolsó nyolc bajnokiját egyaránt megnyerte. Némi erősítést is végrehajtott a keretben a szerződését nemrég 2019 nyaráig meghosszabbító Philipp Cocu: a PSV kölcsönvette Marco van Ginkelt a Chelsea-től. Jót tett neki a hazai levegő: a Milan és a Stoke City kölcsönjátékosaként összesen 34 mérkőzése volt az elmúlt években, és ezeken egy gólt szerzett. A PSV-nél viszont 2 meccs/2 gól a mérlege.


Nem horvátok: PSV-fanok a legutóbbi BL-játéknapon


Atlético Madrid


Egykor a kiváló támadói (Milinko Pantics, Diego Forlán, Fernando Torres, Kun Agüero, Radamel Falcao) miatt kedveltük az Atlético Madrid játékát, ma a Diego Simeone-féle kültelki stílus jellemzi a csapatot. Betonvédekezés! Az Atlético az idei szezonban 25 bajnokin mindössze 11 gólt kapott, a Bajnokok Ligája hat csoportmeccsén további hármat. „Az Atlético Madridnál az egész csapat védekezik” – mondta el a sikerreceptet az uruguayi védő, Diego Godín. Izgalomra semmi ok, a PSV ellen ő és bunkertársai (Juanfran, Szavics, Filipe Luiz és a többiek) ott lesznek Eindhovenben is. Ne várjunk gólfesztivált.


565969951

Simeone serege megalkuvás nélkül küzd


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!