Úszva jutott Görögországba egy szíriai menekült

-

Amír Mehtrnek nem volt pénze embercsempészre, ellenben jó úszó volt. Felkészült, és nekivágott, ma pedig már Svédországban mesél róla.


Szokatlan módon jutott át Európába egy szíriai fiatalember, Amír Mehtr. Nem volt pénze, hogy kifizesse az embercsempészeket, és motorcsónakkal keljen át Törökországból Európába, viszont jó úszó, korábban a szíriai válogatottal edzett Damaszkuszban, így hát egyszerűen átúszott az Égei-tengeren – írja az Independent című brit lap.

Mehtr a térképet tanulmányozva rájött, hogy a legrövidebb tengeri út a török partoktól Számosz szigetére vezet: mintegy hat és fél kilométert kell megtennie. Libanonban – ahová májusban menekült a polgárháború elől – naponta gyakorolt a tengerben, és még egy edző is segítette a felkészülését. Végül nyár végén érezte úgy, hogy készen áll.

Egy éjszaka, Guzelcamli városának közelében gázolt a vízbe, miután egy órán át menekült a török rendőrök elől, akik embercsempészeket kerestek a parton. Egyszerű úszónadrágot, sapkát és szemüveget viselt, legfontosabb személyes tárgyait a derekára kötözve vitte magával. Táplálékként egy csomag gyömbérrel töltött datolyát vitt magával.

„Minden másodpercben azt hittem, meg fogok halni” – mesélte Mehtr, immár egy svédországi menekülttáborban. Végül sikerült legyűrnie a hullámokat, és hét óta úszás után elérte a görög partot. Itt még várt rá egy meglepetés, több mint tíz kilométert kellett gyalogolnia kikötőig, hogy hivatalosan is jelentkezhessen, mint menedékkérő. A fiatalember senkinek sem ajánlja, hogy mostanában utána csinálja a mutatványt, mert a víz már túl hideg ehhez.