Hét év börtön gyerekek szexuális zaklatásáért

-

A nyírcsaholyi férfi négy gyereket nevelt feleségével nevelőszülőként. Ha egyedül maradt velük, többször többféleképpen zaklatta őket, szexuálisan is.


Jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt egy nyírcsaholyi férfit gyermekkorúak ellen folytatólagosan elkövetett, három rendbeli szexuális zaklatásért kedden a Debreceni Ítélőtábla – közölte a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-vel. Fórizs Ildikó elmondta: az ítélőtábla Elek Margit vezette tanácsa ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly szeptemberben meghozott ítéletét. A vádlott legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2005 októberében M. P. és felesége négy gyermekkorú testvért vett magához nevelőszülőként Nyírcsaholyban. A férfi 2009 szeptemberében, miután egyedül maradt a gyerekekkel a lakásban, őket több alkalommal, különböző módokon szexuálisan zaklatta.

Az egyik kislány novemberben elmondta a vele történteket az osztálytársainak. Az egyik gyerek pedig a hallottakat elmondta otthon, ezután az egyik szülő értesítette a védőnői szolgálatot. A gyámhivatal 2009 novemberében soron kívül egy gyermekotthonban helyezte el a gyerekeket.

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését.