Helsinki: bűncselekményt követ el a MÁV a menekültekkel szemben

Fotó: VS.hu / Kozma Zsuzsi

-

A Helsinki Bizottság szerint büntetőjogi kategória, ha a MÁV kalauzai valóban rázárják a személyvagonok ajtaját a menekültekre, és így szállítják őket Budapestre.


„A vasúti személyszállítási szolgáltatásoknak általánosságban a polgárok javát kell szolgálniuk. Minden utast megillet a szabad mozgáshoz és a megkülönböztetésmentes bánásmódhoz való jog. A személyi szabadság korlátozása pedig bűncselekménynek számít. A Btk. szerint »aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő«” – ezt írta többek között a MÁV vezérigazgatójának nyílt levelében a Helsinki Bizottság.


A szervezet társelnöke, Kádár András Kristóf azt követően fogalmazta meg a levelet Dávid Ilonának, hogy a Népszabadság megírta: Pécsről olyan különvagonban szállítják Budapestre a menekülteket, melynek ajtajait a kalauzok indulás előtt kívülről bezárják, és csak a budapesti végállomáson nyitják ki újra. A Helsinki Bizottság szerint ez bűncselekménynek számít, gyermekek esetében – a menekültek között mindig vannak gyerekek is – kiemelt súlyúnak ráadásul.


Menekültek és a MÁV


A jogvédő szervezet szerint a MÁV más módokon is megszegi a menekültekkel való méltányos bánásmód normáit. A kalauzok több esetben gyorsvonati pótjegyet kérnek számon a menedékkérőkön, „miközben a 85/2007. (IV. 25.) kormányrendelet szerint utazási kedvezményük ideje alatt (ez jellemzően a kiállítást követően 24 óra vagy 2 nap) az utazás ingyenes, és ebbe beleértendő a gyorsvonati pótjegy is".

Ezenkívül „nagyon rossz gyakorlata a vasúttársaságnak, hogy a pályaudvarokon nem segíti, hanem éppenséggel akadályozza a migránsokat segítő öntevékeny csoportok működését”. „Felhívjuk figyelmét, hogy a pályaudvarok környékét ellepő emberi ürülék és szemét nem a menedékkérőket minősíti, hanem Magyarországot és a vasutat, amely – bár lehetősége lenne segíteni – mégis így bánik az üldözöttekkel” – írták. Korábban a MÁV úgy fogalmazott, a „megfelelő méltányossággal” kezelik a menekülteket.

A teljes levelet itt olvashatják el.