Helló helyett azt mondják: Sieg Heil!

-

Teljes egészében elérhetővé tette legújabb sorozatának első évadát az Amazon. A The Man In The High Castle Phillip K. Dick egyik legfontosabb regényéből kiindulva mutatja be a náci Amerikát. Olyan jó lett, hogy kizárt, hogy ne jönne a folytatás.


Csak a legrosszabb rémálmainkban merül fel, hogy a szövetségesek nem tudták megfordítani a második világháborút, és az SS a Szovjetuniótól kezdve Afrikán át az Egyesült Államokig akkora Lebensraumot teremt, hogy az egész Föld a nácik (és a japánok) uralma alá kerül. Phillip K. Dick ebből a rémálomból kiindulva írt 1962-ben írt egy disztópiát Az ember a fellegvárban címmel, az Amazon pedig az idén januárban bemutatott pilotra érkező elsöprően pozitív reakciók miatt (mi itt lelkesedtünk érte) úgy döntött, sorozatot készít a történetből.


A sorozat promóciós kampánya a New York-i metróban


November vége óta a teljes első évad elérhető az Amazon Prime névre keresztelt online adatbázisában (amihez magyar IP-címről nem tudunk kapcsolódni), mi pedig átugrottunk az alternatív történelembe, ahol a „Sieg Heil!” a helló megfelelője, és ahol az afrikai rabszolga-kereskedelem is újraindult.

A cselekmény több helyen eltér az eredeti regénytől, de mivel a könyvet nem olvastam, ezért nem tudom pontról pontra összehasonlítani a különbségeket. Akit ez jobban érdekel, ebben a cikkben a producer öt különbségről nyilatkozik, és indoklást is fűz a változtatásokhoz.

Megszámolni is nehéz, hogy a sorozat cselekménye hány szálon fut, és ünneprontó lenne, ha lelőném az összes poént, ezért csak nagy vonalakban:

  • 1962-ben Amerika keleti partját a németek, a nyugati partot a japánok uralják

  • középen van egy ún. Semleges Zóna, ami leginkább a klasszikus vadnyugatra hasonlít

  • a 73 éves Hitlerről mindenki azt mondja, hogy nagyon beteg, és akár Himmler, akár Göring kerül utána hatalomra, a japánokkal háború kezdődik

  • egy nagyon rejtélyes valakire mindenki csak úgy hivatkozik, mint az Ember a fellegvárban

  • rejtélyes filmfelvételek kezdenek terjedni, amelyeken egy alternatív történelem látható a szövetségesek győzelmével és a Jaltai találkozóról készült képsorokkal

  • az ellenállás tagjai mindent megtesznek azért, hogy eljuttassák neki ezeket, mert hiszik, hogy ezzel megdönthetik a nácik hatalmát

  • a német és a japán titkosszolgálat mindent megtesz azért, hogy megszerezzék tőlük a filmeket.



Az egész sorozat legnagyobb talánya, hogy ki van a fellegvárban, és mihez kezd majd sok tekercs fekete-fehér filmmel. Ezt a feszültséget a készítők nagyszerűen adagolják, kicsi, de folyamatos dózisokban. Olyannyira apró adagokban, hogy az Amazon egyszerűen nem teheti meg, hogy nem forgat majd második évadot.

A filmtekercsek mellett pedig leginkább egy szerelmi háromszög körül forog a cselekmény, amiből néha lehetne kevesebb, mert amikor a lány sokadszorra is a hűségét bizonygatja, majd könnyes szemmel közli élete választottjával, hogy azért még egyszer segítenie kell egy nagyon jóképű náci kémnek („akivel tényleg nem történt semmi!”), akkor egyszerre feszegetik a férfiúi empátia és a néző tűrőképességének határait.



De ettől, illetve egy unalmas epizódtól eltekintve az évad közepén az első szezon végig figyelmet követel, ami ez egyrészt a feszes cselekménynek és a jó érzékkel alkalmazott cliffhangereknek, másrészt annak az alaposan kigondolt világnak köszönhető, amit a készítők létrehoztak.

Rengeteg a jól elhelyezett apróság és látványos részlet a Times Square-en viruló hatalmas horogkereszttől és a tetején olvasható szövegtől („A munka szabaddá tesz”) kezdve a Nazi Ranger című szuperhős képregényt olvasó kisfiún át egészen az SS amerikai főhadiszállásának falán látható ősz hajú Hitler-portréig. Ezek mind beszívnak a felborult és nyomasztó univerzumba, amit ennek ellenére nagyon jó nézni.



A németek oldaláról leginkább a New York-i székhelyű SS működésébe látunk bele a magas rangú és vérfagyasztó Obergruppenführer John Smith karakterén keresztül. A látszólagos fegyelem és a rend ellenére ez korántsem egy stabil rendszer – az SS tele van intrikával, helyezkedéssel és gyanakvással. John Smith otthon egy fokkal kedvesebb a családjával, de azért a fia tudja jól, hogy mindenkinek jobb, ha a családi vacsorához is Hitlerjugend-egyenruhában ül le.

A túlparton van a japán erőszakszervezet, a Kempeitai. Telefonokat hallgatnak le, vallatnak, sőt, ha a helyzet úgy kívánja, még a Zyklon D gázt is bevetik. Az intrika kevésbé jellemző rájuk, mint a nácikra, de ha valaki nem tud teljesíteni egy parancsot, a vége ugyanaz, mint a túlparti kollégáknál. Egy nagy különbség van: ők az ősi hagyományokat követve nyilvános harakirit követnek el magukon, nem kell őket titokban felhőkarcolóról lelökni, majd bejelenteni az öngyilkosságukat.



A rendszer nem az emberekért van. Pont fordítva: itt teljes gőzzel robog az „aki nincs velünk, az ellenünk van” politikája. Az emberek vannak azért, hogy a társadalomnak nevezett gépezet részeiként dolgozzanak egy közös célért. A The Man In The High Castle pedig pontosan azért lesz disztópia, mert az átlagemberek beletörődnek ebbe a sorsba. Kerülik a konfliktust, elbújnak a biztonság illúziója mögé, és azt mondják, hogy már nem is emlékeznek, milyen volt az élet a nagy háború előtt.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!