Helen Mirren meztelen és varázsol

Forrás: AFP

-

Ötvenévesen hódította meg Hollywoodot, hatvanöt évesen meztelenül pózolt egy magazinban. Oscar-díjas dámaként is vagány és vicces, attól sem riad vissza, hogy behéliumozott hangon hülyéskedjen egy tévéműsorban. Születésnapján gazdag életműve néhány fontos pillanatával köszöntjük a ma hetvenéves színésznőt.


Mirren 1964-ben csatlakozott a Royal Shakespeare Company-társulathoz, ahol olyan színészekkel játszott együtt, mint Ben Kingsley és Patrick Stewart, és nem sokkal később már filmekben is feltűnt. '67-ben a Herostratus-ban játszott, amelyre leginkább Mirren felbukkanása miatt érdemes emlékezni: a színésznő egy víziójelenetben bizonyította, hogy nem fél megmutatni a testét a vásznon. És a meztelenkedés később sem hozta zavarba.



Hamar az angol film egyik szexszimbólumává vált. Ken Russell 1972-es filmjében, a Barbár messiásban a művész főhős szeretőjét alakítja: az egyik jelenetben anyaszült meztelenül sétálgat egy lépcsőn. Az epizód Marcel Duchamp híres festményét, a Lépcsőn lemenő aktot idézi meg. Alább a teljes filmet meg lehet nézni, Mirren 1 óra 10 percnél érkezik.



Pár hasonló, Mirren testi adottságaira és szexualitására építő szerep után már a színésznő is csak röhögött rajta, hogy milyen filmekhez hívják. Az 1979-es, valódi szexuális aktusokat is felvonultató Caligulát (itt a teljes film megtekinthető), amelyben Malcolm McDowell-lel és Peter O’Toole-lal játszott együtt, csak úgy jellemezte, mint a művészet és a nemi szervek ellenállhatatlan keverékét.



John Boorman hipnotikus erejű Excaliburjében (1981) Mirrenre osztotta a boszorkány Morgana Le Fey szerepét. Morgana szenvedélyénél csak tudás- és hatalomvágya nagyobb. Az alábbi jelenetben Merlintől tanul meg egy varázsigét: remekül látszik, hogy Boorman Arthur király-olvasatában mágia és szex egy tőről fakad.



Mirren már a legelismertebb brit színésznők közé tartozott, amikor szerepet vállalt A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Peter Greenaway-klasszikusban, amelyben egy annyira kemény nőt játszik, aki képes férjét (Michael Gambon) arra kényszeríteni, hogy egyen meggyilkolt és megsütött szeretője testéből.



A színésznőt a kilencvenes évek közepén kezdte felfedezni Hollywood. Az Egyiptom hercegében szinkronszerepet vállalt, aztán eljátszotta a Bosszúból jeles manipulatív tanárnőjét. Az iskolai tinifilmek szokásos receptjét gonosz humorral feldobó thrillerben a hamvas Katie Holmes kénytelen rájönni, hogy nem lesz egyszerű ötöst kapnia a Mirren által játszott Mrs. Tingle-től, még úgy sem, ha barátaival együtt betör a tanárnő házába.



Mirren pályájának talán legfontosabb szerepe II. Erzsébet Stephen Frears A királynőjében. Alakításáért Oscart kapott, de ezután sem vette magát túl komolyan, és Jimmy Fallon műsorában héliumtól elváltozott, kacsahangon mesélte el, hol tartja a díjat, aztán egy köszönőbeszédet is rögtönzött.



Hollywoodban a korosodó színésznőkre gyakran tekintenek úgy, mintha kámforrá vált volna a szexualitásuk, és játszhatják sorra az anyuka- és nagymamaszerepeket. Mirren viszont ugyanúgy büszkén vállalja a testét, mint régen: hatvanöt évesen félmeztelenül pózolt a New York magazinban. De a komoly szerepek sem kerülik el: Shakespeare-hez 2010-ben talált vissza, ő játszotta Prosperát Julie TaymorVihar-adaptációjában.



Kövesd a VS.hu kultúrrovatát a Facebookon is!