Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban

Fotó: Tevan Imre

-

Eddig nem volt konkrét határ Csehországban a nyugdíjba menetelre.


Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban. Hosszú viták után ebben állapodott meg a kormánykoalíció három pártja csütörtökön Prágában.

Csehországban eddig nem volt meghatározva a konkrét nyugdíjkorhatár. A 2011 júniusában elfogadott úgynevezett kis nyugdíjreform szerint a nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedett, amit az akkori jobbközép kormány a növekvő élettartammal magyarázott. A 2011-es törvénymódosítás gyakorlatilag az 1955 után született nőket és az 1965 után született férfiakat érintette, mindkét nem számára az eddigi rendszer szerint 2041-ben egységesen 70 év lett volna a nyugdíjkorhatár.

A korábban születettekre érvényes, hogy az 1936-ban születettek 60 évesen mehetnek nyugdíjba, minden későbbi születési évvel a nyugdíjba menetel lehetséges ideje két hónappal nő.

A nyugdíjkorhatár új megállapítását az Andrej Babiš pénzügyminiszter által vezetett ANO (Igen) mozgalom ellenezte, de végül az ANO is igent mondott a felső hivatalos határ megállapítására.

Roman Sklenák, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) frakcióvezetője szerint a törvénymódosítást, amelyet a szakszervezetek régóta követelnek, már a jövő hétfőn a kormány is megvitatja és jóváhagyja.

Jaroslav Faltýnek, az ANO frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh nyugdíjkorhatár következő felülvizsgálatára 2019-ben kerül sor.

Michaela Marksová népjóléti miniszter abszurdnak nevezte, hogy Csehország az Európai Unió egyetlen olyan tagállama, amelyben eddig nem volt hivatalosan meghatározva a nyugdíjkorhatár.