Hatalmasat nőtt az orosz fegyvergyártók forgalma

-

Noha a nyugati fegyvergyártók 2014-ben még jócskán kivették a részüket a világpiacból, forgalmuk az idén csökkent, míg orosz konkurenseik óriási mértékben gyarapodnak – állapította meg legfrissebb, hétfőn kiadott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).


A világ száz legnagyobb fegyvergyártójának kereskedelmi forgalma már négy egymást követő évben csökkent, 2014-ben 1,5 százalékkal zsugorodott, 401 milliárd dollárt ért el, ami több mint százszor nagyobb, mint az ENSZ éves békefenntartási költségvetése.

Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában székelő fegyvergyáraknak – amelyek részesedése a világpiacból összesen több mint 80 százalékos – értékben 3,2 százalékponttal csökkent a forgalma az idén a tavalyi évhez képest. Három nyugati fegyvergyártó cég pedig az idén kiesik a száz legnagyobb listájáról.


Azzal, hogy forgalmuk 7,4 százalékkal csökken, a nyugat-európai cégek szenvedik el a legnagyobb visszaesést, ami a térség gazdasági nehézségeiről tanúskodik

– állapítja meg a SIPRI.


Ezzel szemben a világ több részét képviselő 36 fegyvergyártó cég tavaly 25 százalékos forgalomnövekedést ért el, amiben Oroszország játszik a legjelentősebb szerepet: a 100-as listán szereplő 19 orosz cég forgalma átlagosan 50 százalékkal nőtt tavaly. Messze lemaradva a világ legnagyobb fegyvergyártójától, az amerikai Lockheed Martintól (amelynek a bevétele 37,5 milliárd dollár volt), az orosz Almaz-Antej a 11. a rangsorban a maga 8,8 milliárd dollárjával.

Oroszország fegyvergyártásának nagy részét a hazai haderőnek szánják, de az országnak fontos vevői vannak szerte a világon, köztük riválisai, India és Kína, amelyek továbbra is vezetik a mezőnyt a fegyverkezési versenyben.

Az orosz fegyverexport egyáltalán nem érezte meg azokat a nemzetközi büntetőintézkedéseket, amelyeket a Krím 2014. májusi annektálása miatt vetettek ki Oroszországra. Szakértők szerint ezek a szankciók csak bátorították az országot arra, hogy új piacokat találjon és új technológiákat fejlesszen ki.