Erőszakkal oszlatták szét az afgán tálib- és kormányellenes tüntetést

Fotó: MTI/EPA / Gulamullah Habibi

-

Ezrek vonultak utcára szerda reggel Afganisztán fővárosában, Kabulban, hogy tiltakozzanak a tálib erőszak és egyúttal a kormány ellen, amely szerintük képtelen garantálni a biztonságot az országban.


A demonstráló tömeg "Halál a tálibokra!" felkiáltással és a hazara kisebbség lefejezett hét tagjának koporsóját a magasba tartva vonult az elnöki palota elé, ahol Asraf Gáni államfő és Abdulla Abdulla kormányfő lemondását követelte. Néhányan megpróbáltak átmászni a palotát körülvevő falon, és köveket kezdtek el dobálni; ezt követően a rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le, hogy szétoszlassa a tömeget. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint hét demonstráló megsebesült. Azt nem tudni, hogy a tüntetés idején a palotában tartózkodott-e Gáni.


Az áldozatokat - köztük két nőt és egy gyereket - hat hónappal ezelőtt rabolták el az Afganisztán délkeleti részén található Gazni tartományban, és holttestükre szombaton bukkantak rá a szomszédos Zábul tartománynak azon a vidékén, ahol napok óta harcolnak egymás ellen a rivális tálib csoportok. A tálibok ugyanakkor azt állítják, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai állnak a gyilkosságok mögött, ám ezt az afgán hírszerzés kizártnak tartja.

A szerdai tüntetés egyik szervezője, Zara Szeper szerint nagyjából 10 ezren jelentek meg a demonstráción, amelyhez hasonló méretűre március óta nem volt példa az afgán fővárosban. Mint az aktivista elmondta, a megmozduláson az ország valamennyi etnikai csoportja képviseltette magát.

„Igazságot akarunk és azt, hogy ez a kormány, Gáni és Abdulla távozzon, hogy aztán egy olyan kormányunk lehessen, amely az ország teljes lakosságát megvédi és biztonságot nyújt az egész ország számára" - hangsúlyozta Szeper az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Mint hozzátette, a hét hazara halála jól mutatja, hogy az ország nem biztonságos.

Idén a tálibok kiterjesztették kormányellenes harcukat Afganisztán eddig viszonylag stabil, északi részére is, miközben az Iszlám Állam is teret nyert a közép-ázsiai országban, mindenekelőtt Zábul és Nangarhar tartományokban.

A demonstráció egy másik szervezője - aki Habibulla néven nyilatkozott - elmondta, hogy a megmozdulással jelezni szeretnék az afgán nép egységét. "Mi igazságot akarunk, testvériséget, az élet sérthetetlenségét, békét és egyenlőséget. Senki nem tűrheti tovább az országban uralkodó helyzetet" - fakadt ki. Mint megjegyezte, még az 1992 és 1996 közötti, egyedül Kabulban 80 ezer halálos áldozatot követelő polgárháború idején sem voltak lefejezések.

Az afgán hírszerzés kedden bejelentette, hogy kiszabadított nyolc hazara túszt Gazni tartományban, Asraf Gáni elnök pedig megígérte, hogy a biztonsági erők mindent megtesznek a hét hazara gyilkosainak kézre kerítéséért. Nicholas Haysom, az ENSZ afganisztáni misszióvezetője szerdán azt mondta, hogy a lefejezések háborús bűncselekménynek minősülhetnek. A túlnyomórészt síita vallású hazarák - akik a 28 milliós afgán népesség nagyjából 10 százalékát teszik ki - már korábban is támadások célkeresztjében álltak, különösen a szunnita tálibok 1996 és 2001 közötti afganisztáni uralma alatt. Kedden a kisebbség 2 ezer tagja tüntetett Gazniban.