Hat újszülöttjét fojtotta meg; életfogytiglan az amerikai nőnek

-

Életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották hétfőn az Egyesült Államokban azt a 40 éves asszonyt, akiről tavaly kiderült, hogy meggyilkolta hat újszülött gyermekét.


Megan Huntsman már tavaly beismerte tettét, miután egykori házuk garázsában - kartondobozokban - megtalálták a hét tetemet. (A hetedik gyermek haláláért azért nem vonták felelősségre, mert róla kiderült, hogy halva született.)


A dráma Utah államban játszódott le, a 35 ezer lakosú Pleasant Grove-ban, egy középosztálybeli (főleg mormonok lakta) negyedben. Huntsman 1996 és 2006 között fojtotta meg az újszülötteket. Valamennyivel azonnal a születése után végzett, majd egy ingbe vagy törölközőbe csavarta holttestüket, amelyet aztán műanyag zacskóba és papírdobozba csomagolt.

A tetemekre a nő elhidegült férje, Darren West bukkant rá, aki 2006 óta börtönben ült kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt, s csak tavaly szabadult. Később kiderült, hogy ő volt az újszülöttek apja.

West, akit azért ítéltek el, mert metamfetamint akart gyártani, együtt élt Huntsmannel azokban az években, amikor a gyerekek megszülettek. A nő 2011-ben kiköltözött a házból, mivel az a férj szüleinek tulajdona volt.

Megan Huntsman a holttestek megtalálását követően azonnal beismerte tettét, és bűnösnek mondta magát idén februárban a bíróság előtt is. Azt mondta, hogy metamfetamin-függősége miatt nem érezte magát képesnek az újszülöttek felnevelésére.

A bírók az államban ilyen bűncselekményért kiszabható legmagasabb büntetésre ítélték.