Hat orosz és három kínai állampolgár is van a bamakói áldozatok között

Fotó: MTI/AP / -------------------

-

A mali túszdrámában és az azt követő mentőakcióban korábbi közlések szerint a támadókkal együtt 27-en haltak meg, a mali elnök közlése szerint viszont 19 embert öltek meg. A terrorakció elkövetőjeként az al-Murabitun iszlamista szervezet jelentkezett.


Ibrahim Boubacar Keita mali elnök tíz napra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki, egyúttal bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt tartanak.

Pekingi tisztségviselők szombaton közölték, hogy a bamakói Radisson Blu szálloda ellen intézett támadásban meghalt a kínai állami vasútépítési társaság (China Railway Construction Corp.) három magas rangú vezetője: a vállalat nemzetközi csoportjának vezérigazgatója és helyettese, valamint a csoport nyugat-afrikai részlegének igazgatója.

A kínai külügyminisztérium azt is megerősítette, hogy négy másik kínai üzletembert sikerült kimenteni az iszlamista fegyveresek által lerohant hotelből.

A bamakói szálloda elleni támadásban több orosz állampolgár is életét vesztette, jelentette be Moszkvában Maria Zaharova külügyminisztériumi szóvivő. Az orosz külügyminisztérium délelőtt megerősítette: hat orosz állampolgár van az áldozatok között, valamennyien a Volga-Dnyeper légitársaság alkalmazottai.

Egy amerikai, egy belga és három mali állampolgár is meghalt.

A mali Radisson Blu-ra támadó fegyverek pontos számát nem tudni: szemtanúk szerint 13-an is lehettek, akik „Allah akbar!” kiáltásokkal betörtek a hotelbe, és lövöldözni kezdtek. A szállodát üzemeltető Rezidor Group viszont azt nyilatkozta pénteken, hogy két fegyveres támadó vett részt az akcióban. A mali biztonsági erők 3 gyanúsítottat keresnek a túszdrámával összefüggésben.