Harvey Keitel: Most is viseltem alsóneműt

Forrás: Mozinet

-

Harvey Keitel nagyjából ötven éve van a színészi pályán, de barátjához, Robert De Niróhoz hasonlóan ő sem szokta meg soha, hogy interjúkat kell adnia. Harapófogóval lehet csak kihúzni belőle a válaszokat, miközben egyáltalán nem barátságtalan, sőt: láthatóan szívesen elmélázik a kérdéseken, és kibök valamilyen filozofikus meglátást, ami eszébe jutott róluk. Olyan filmekben játszott súlyos férfiakat, mint a Taxisofőr, a Kutyaszorítóban és a Mocskos zsaru, de távolról sem hasonlít azokra a figurákra. Rendszeresen meditál, a hasonlataiban víz meg égbolt bukkan fel, és a cannes-i kerekasztalos interjú helyett valószínűleg szívesebben üldögélt volna egy teraszon néhány croissant-nal. Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjének világpremierje alkalmából nyaggattuk; a filmet december 24-től adják a magyar mozikban.


Az Ifjúságban egy kiöregedett filmest alakítasz, aki az utolsó nagy művét tervezgeti, de kudarcot vall. Szerinted egyszerűen nem érti az élet és a művészet lényegét, vagy elfogadhatónak tartod azt a radikális döntést, amit meghoz?

Nem akarok spekulálni a figurával kapcsolatban, csak annyit mondhatok, hogy a nagy mítoszok, nagy történetek mindig egy utazást mesélnek el: a hős elhagyja az otthonát, megpróbáltatásokon, nehézségeken megy keresztül, és a végén remélhetőleg megmenekül és hazatér. De mindig akadnak olyanok, akik nem térnek vissza az útról. Ez a legjobb válasz, amit adhatok.

Sorrentinóról az a hír járja, hogy diktátorként viselkedik a forgatásokon. Igaz ez?

Nem, Paolo nem diktátor. Szerintem ennek bizonyságára elég megnézni a filmjeit – nem egy diktátor munkái.


Harvey Keitel és Jane Fonda az idei cannes-i filmfesztiválon


Mennyire érzed magad fiatalnak?

Muszáj, hogy fiatalnak érezzem magam, hiszen folyamatosan változik, hogy mit gondolok a dolgokról, minden reggel új gondolatokkal ébredek, és ezek a gondolatok fiatalok. Akármilyen öreg is vagy, mindig muszáj tenned egy új lépést egy új helyen, és sosem tudhatod, mi fog történni legközelebb. Mindez nem tud nem új lenni. Még a halál is egy új élmény, akkor is, ha nem várjuk.

A figurád kijelenti, hogy „mindenre emlékszem”. Te hogy vagy ezzel, vannak filmjeid, amelyeket legszívesebben elfelejtenél?

Pont ellenkezőleg, igyekszem mindenre emlékezni! A felejtés maga a pokol.


Harvey Keitel az Ifjúság című filmben


Szerinted az Ifjúság megüti azt a szintet, mint a legjelentősebb filmjeid, mondjuk az Aljas utcák vagy a Taxisofőr?

Az Ifjúság az egyik legjobb, legerősebb film, amit valaha láttam. Volt benne egy csomó dolog, ami a forgatókönyvben nem is szerepelt, Paolo igazi műalkotást hozott létre. Életem egyik érzelmileg legjobban megmozgató moziélménye volt.

Milyen volt Michael Caine-nel dolgozni?

Már sokszor elmondtam ezt a sztorit, de ha egyszer így történt? Amikor fiatal, kezdő színész voltam New Yorkban, nem volt se pénzem, se ügynököm, egy cipőboltban dolgoztam, és drámaórákra jártam. Akkoriban mutatták be a Michael Caine-nel készült Alfie-t. Elmentem megnézni, és emlékszem, hogy elájultam az alakításától. Azt éreztem, hogy akárki is ez a fickó a vásznon, most felállította nekem a mércét.


Michael Caine és Harvey Keitel Cannes-ban


És milyen volt a filmbeli Miss Universe-szel dolgozni? Van egy elég látványos jelenetetek, amelyben ő nem visel ruhát.

Sokkal szívesebben dolgozom Michael Caine-nel, és sokkal szívesebben nézem őt! Művész vagyok! Most épp mellébeszélő-művész.

Más szempontok alapján választasz manapság szerepet, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt?

Az igényeim részben mások, mint húsz-harminc éve voltak. Annak alapján választok, hogy számomra mennyire fontos azoknak a gondolatoknak a feltérképezése, amelyek felbukkannak a forgatókönyvben. Hogy a film lehetőséget ad-e arra, hogy új felfedezéseket tegyek. Ez pedig csak úgy működhet, ha hajlandó vagyok alámerülni a vízben, ha képletes értelemben hajlandó vagyok összevizezni magamat. De persze úgy, hogy ne fulladjak meg közben.


Harvey Keitel Cannes-ban


Az ajánlatok változtak az évek során?

Most, hogy belegondolok, azt hiszem, hullámokban változnak. Most valamiért olyan perióduson megyek keresztül, amikor sok olyan forgatókönyvet kapok, amely a fejlődéssel, létezéssel foglalkozik, vagy legalábbis ezek a filozófiai, spirituális kérdéseket érintő témák keltik fel inkább az érdeklődésemet, és nem a lelövős-kirablós filmek, amelyeket csak a pénzért vállalnék el. Persze az ember időnként elvállal valamit a pénzért, ez is hozzátartozik a szakma szépségeihez. Nem állítom, hogy az egész fenékig tejfel.

Ha jól tudom, majdnem a vietnami háborúban kötöttél ki. Eszedbe szokott jutni, hogy az életed egész másképp is alakulhatott volna?

A tengerészgyalogosoknál szolgáltam, de aztán kiléptem, és New Yorkban próbáltam boldogulni. Ez eleinte nem ment túl jól, nem szerettem a munkám, le voltam lombozva, és javában zajlott a vietnami háború, úgyhogy felmerült bennem, hogy visszatérjek a tengerészgyalogosokhoz. Közel kerültem hozzá, de végül nem tettem meg.



A tengerészgyalogság tényleg olyan kemény volt, amilyen Kubrick Acéllövedékjében?

Kicsit súlyosabb volt, mint az Acéllövedékben.

Al Pacinóval és Ellen Burstynnel vezetitek az Actors Studiót, ahol biztosan sok pályakezdő kér tőled tanácsot. Mit szoktál nekik mondani?

Egy konkrét esetre emlékszem, amikor tanácsot adtam valakinek, de az nagyon-nagyon rég történt, akkoriban, amikor Robert De Niróval először dolgoztunk együtt. Egy fiatal színész odajött hozzám azzal, hogy „Harvey, segíts nekem, én vagyok az új Robert De Niro!” Mire én mondtam neki, hogy „nincs szükség még egy Robert De Niróra. Rád van szükség.” Tehetséges fiú volt, de később megölte magát.


Rachel Weisz, Paolo Sorrentino, Karvey Keitel

Rachel Weisz, Paolo Sorrentino és Harvey Keitel az Ifjúság cannes-i premierjén


Nemrég az izraeli Ari Folman filmjében is szerepeltél. Mi a tapasztalatod, általában más megközelítéssel dolgoznak a nem amerikai rendezők, mint az amerikaiak?

Azt hiszem, minden tehetséges rendezőben, íróban, zenészben és más művészben van valami közös. Szerintem az ember képes élvezni például a világ bármely pontjáról származó zenét vagy táncot, és megtalálni benne a szépséget. A kultúrák közt vannak különbségek, de végső soron mindannyian ugyanonnan jöttünk – majd ne felejtsétek el beleírni a cikkbe, hogy most az égre mutatok. A „mennyország” szót nem szívesen használom, mert valaki kiszámolta, hogy mennyi ideig tart a sírból feltámadva eljutni odáig, és valami százezer év jött ki.


Ifjúság Youth

Paul Dano, Harvey Keitel és Michael Caine az Ifjúság című filmben


Régebben az a hír járta, hogy bármit megteszel, hogy belehelyezkedj a figurád bőrébe, például azt írták rólad, hogy amikor Júdást játszottad a Krisztus utolsó megkísértésében, akkor olyan alsóneműt hordtál, mint Jézus idejében a férfiak. Még ma is ennyire elszánt vagy?

Persze, az ember elmegy odáig, ameddig el kell mennie ahhoz, hogy megírja a figurája történetét.

Ennél a filmnél meddig kellett elmenned?

Hát, most is viseltem alsóneműt.

Mit szeretsz legjobban Európában?

A croissant-t. Ma reggel benyomtam vagy ötöt. Amerikában nem lehet igazi croissant-t kapni. De az olasz cornettót sem vetem meg, ami szintén beszerezhetetlen az Államokban.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!