Hárommilliárdos bírság a Liverpoolnak

Fotó: Getty Images / David Ramos

-

Egy bírósági döntés értelmében a Liverpool FC nyolcmillió font (3,2 milliárd forint) nevelési költséget köteles fizetni Danny Ings után a Burnley-nek.


A mostani szezon nagyobb részét ínszalagsérülés miatt kihagyó csatárnak az előző idény végén lejárt a szerződése a másodosztályú klubnál, ezt követően igazolt a Liverpoolhoz. A két klub nem tudott megegyezni a nevelési költség megtérítésének mértékéről, ezért került a bíróság elé az ügy.

Az ítélet azt is kimondja, hogy a Burnley húsz százalékban részesedik Ings esetleges továbbértékesítésének összegéből. Mindkét klub elfogadta a döntést.

A nyolcmillió fontos nevelési költség brit rekordnak számít, a Chelsea például „csak” 3,5 milliót fizetett a Manchester Citynek 2009-ben, Daniel Sturridge klubváltását követően, szintén bírósági felszólításra.