Három rendőr halt meg a török robbantásban

Fotó: MTI/EPA / SEDAT SUNA

-

Öngyilkos merénylő vagy merénylők robbantottak vasárnap a délkelet-törökországi Gaziantep egyik külvárosában, legalább három rendőr életét vesztette, többen pedig megsebesültek.


Török sajtóbeszámolók szerint az bizonyos, hogy a biztonsági erők éppen lecsapni készültek a terroristák egyik alvósejtjére a másfél milliós lélekszámú nagyváros Besyüzevler nevű kerületében. Miközben megpróbálták elfogni az egyik házban bujkáló gyanúsítottakat, egyes értesülések szerint egy, mások szerint két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Az Anadolu török hírügynökség úgy tudja, hogy a csoport a városban működő alavita kulturális központ ellen tervezett merényletet, a rendőrség az erről kapott értesülés miatt tartott rajtaütést.

Biztonsági vezetők elmondása szerint a rendőrség egy robbanószereket szállító járművet követett, amely egy olyan házba tartott, ahol a feltételezések szerint hét vagy nyolc szíriai rejtőzködött, majd házkutatást tartott a házban. A merénylő vagy merénylők a házkutatás közben robbantották fel magukat. A detonációban legalább hét ember megsebesült, többüket kórházba szállították, ők mindnyájan rendőrök voltak.

A Dogan kereskedelmi hírügynökség úgy értesült, hogy a sebesültek száma elérte a tízet, kettőjük állapota súlyos.

Egyelőre nem tudni, milyen szervezet követte el a robbantást, de az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hónapokban több súlyos merényletet követett el a török-szír határtól mintegy 50 kilométerre fekvő Gaziantepben, amely Törökország hatodik legnagyobb városa. Augusztusban egy - feltehetően az Iszlám Államhoz tartozó - öngyilkos merénylő 54 embert, többségükben gyermekeket gyilkolt meg egy kurd esküvőn a városban.