Három izraeli és egy iráni halt meg az isztambuli merényletben

Fotó: Getty Images / Burak Kara

-

A szombat délelőtti isztambuli robbantásban legalább négyen meghaltak az öngyilkos merénylőn kívül: három izraeli és egy iráni vesztette életét– közölte Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök. További 36 ember sérült meg.


A város turistanegyedében, az Isztiklal sétálóutcán történt terrortámadást senki nem vállalta eddig magára. Mivel azonban a korábbi, hasonló merényletért kurd milicisták tehetők felelőssé, ezért most is a kurdokra gyanakszanak. Ugyanakkor az Iszlám Állam is hajtott már végre terrortámadást Isztambulban, ráadásul Törökország részt vesz az Egyesült Államok vezette koalícióban, amely a dzsihadisták állásait támadja.


A sérültek között a törökökön kívül tizenegy izraeli, két ír, és egy-egy német, izlandi, dubaji és iráni állampolgár van.