Három éve öntötték le lúggal, ügye most kerül megint a bíróság elé

-

Nagy port kavart 3 éve, hogy egy asszonyt lúggal öntött le korábbi szeretője. A támadással egy volt budapesti kórházigazgatót vádolnak. Az ügyészség másfél éve mégis megszüntette az eljárást, a nő azonban nem hagyta annyiban, ügye most újrakezdődik a bíróságon.


Újra a bíróság elé került annak a 43 éves nőnek az ügye, akinek 3 évvel ezelőtt lúggal öntötték le a nemi szervét – írja a Nol.hu.

Az asszony tett panaszt, ezért az ügyészség újra nyomozást rendelt el az ügyben.

A nő korábbi szeretőjét, az egyik budapesti kórház volt főigazgatóját vádolják az életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével. Az ügyészség másfél éve mégis megszüntette az eljárást, a bizonyítékokkal kapcsolatos kételyekre hivatkozott, és úgy határozott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat meg kell semmisíteni.

A nő szerint az ügyészség pontosan tudja, hogy ki a gyanúsított az ügyben, csak nem akar ellene vádat emelni. Az asszony a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „csak remélem, ennek nem az az oka, hogy a gyanúsított magas befolyással bír”.

A perbeszédek májusban lesznek, és utána születhet az elsőfokú ítélet az ügyben.