Három életet tehet tönkre egy béna videóval a Lakers ifjú titánja

Fotó: Getty Images / Kevork Djansezian

-

Saját karrierje mellett barátja és csapattársa párkapcsolatát is tönkre vágta D’Angelo Russell. Szegény Iggy Azaleának pedig már nem csak a közösségi médiától kell tartania.


A tavalyi NBA draft második választottja, D’Angelo Russell első szezonja a ligában eddig parádésra sikerült: 72 alapszakasz-meccsen léphetett pályára a Los Angeles Lakersben, 40 alkalommal kezdőként, és 13,1 pontot átlagolt, ami egy újonctól remek teljesítmény. A boldog napok azonban immár véget értek, mióta nyilvánosságra került egy felvétel, amit csapattársáról, Nick Youngról készített – annak tudomása nélkül.

A tavaly decemberben készült félperces videón Russell arról kérdezi Youngot, hogy júniusi eljegyzése óta volt-e mással is intim kapcsolata, menyasszonyán, a közösségi médiában már korábban mélységesen csalódó, Iggy Azaleán kívül?


Ez volt élete legjobb munkája. D'Angelo Russell és a Lakers legendája, Kobe Bryant.


A felvétel annak rendje és módja szerint a múlt héten nyilvánosságra került, Russell pedig azóta a meccsek és edzések mellett bocsánatkéréssel tölti mindennapjait.

„Teljesen belebetegedtem – mondta csütörtökön a The Verticalnak nyilatkozva. – Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálom a történteket. Minden az én hibám, szörnyen érzem magam, bárcsak soha ne történt volna ez meg.”

Russell váltig állítja, fogalma sincs, hogy szivárgott ki a videó hónapokkal a felvétel után.

„Fogalmam sincs, hogy történhetett ez. Soha senkit nem akartam megbántani, főleg nem a legjobb barátomat. Soha nem gondoltam volna, hogy ezekért a hülyéskedésekért egyszer még ekkora árat fizetek.”


Boldog ifjú pár... volt: Nick Young és Iggy Azalea


Russell és Young egyébiránt – eddig – nagy haverok voltak, előbbi elmondása szerint rendszeresen trollkodtak egymással úgy, hogy felvettek mindenféle őrültségeket, amiket aztán együtt néztek vissza, és közben jókat nevettek saját magukon. A történtek óta azonban már nyoma sincs a jókedvnek, a két egykori barát nincs beszélő viszonyban, Russellnek pedig a Lakers öltözőjében is kitelt a becsülete.

„Én ugyan nem beszéltem Russellel – idézi Byron Scottot, a Lakers vezetőedzőjét. – Ez az öltöző belügye, a srácok meg tudják oldani egymás között. Olyannyira, hogy, ha jól tudom, már meg is oldották, miután Russelt teljesen kiközösítették.


A legkínosabb rész jól hallható


Az ESPN információi szerint a csapat közös étkezésein senki nem ül Russellel egy asztalhoz, ahogy az öltözőben sem hajlandó senki leülni mellé. Az egyetemen remeklő Russell nagy álma vált valóra tavaly, amikor a drafton második választottként (ez óriási szó az amerikai profi ligákban) elvitte kedvenc csapata, a Lakers, ahol még éppen együtt játszhat az utolsó idényét nyüstölő Kobe Bryanttel.

„A világ legjobb munkája az enyém, abban a csapatban és városban játszhatok, amit imádok – mondta Russell a The Verticalnak. – Meg kell tanulnod a jót és a rosszat együtt kezelni. Tudom, hogy nehéz lesz, de nem fogom feladni. Jó ember vagyok, megpróbálom ezt bebizonyítani, és helyreállítani a barátságokat, és visszaszerezzem a csapattársaim bizalmát.”

Iggy Azalea próbálta a jó oldalát megfogni a ténynek, hogy kiderült, vőlegénye rendszeresen megcsalja:



„hmmm, látom, hogy D'Angelo Russell nagyon aktuális... Éppenséggel tetszett a filmje. Köszi, tesó.”


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!