Három bolygót találtak, amelyek akár lakhatók is lehetnek

Forrás: ESO/M. Kornmesser/N. Risinger

-

Bár elvileg lehet rajtuk élet, csomagolni azért még korai lenne, ugyanis nagyjából 40 fényévnyire keringenek egy hideg törpecsillag körül a Vízöntő csillagképben.


Három, méretükben, illetve hőmérsékletükben is a Vénusz és a Föld közé tehető, Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygót fedeztek fel a chilei La Silla Observatorium Trappist nevű teleszkópját használó kutatók – számoltak be a felfedezésről a a Nature brit tudományos szakfolyóiratban a csillagászok, akik a belgiumi Liège egyetemének asztro- és geofizikai intézete égisze alatt végezték a munkájukat. A három bolygó felfedezése „első ízben veti fel annak lehetőségét, hogy megtalálhatók rajtuk az élet kémiai nyomai”.


A Trappist–1 néven emlegetett, úgynevezett ultrahideg törpecsillag a Naprendszertől 40 fényévnyi távolságban, a Földről nézve a Vízöntő csillagképben található. A három bolygó jóval közelebb kering a csillaghoz, mint a Föld a Naphoz, ennek megfelelően a keringési idejük is rövidebb: kettő közülük körülbelül 1,5, illetve 2,4 nap alatt kerüli meg a csillagot, vagyis ennyi ideig tart ott egy év; a harmadik bolygó keringési ideje kevésbé biztos, de 4,5 és 73 nap közé esik.