Harmincszoros különbségek az útlevélárakban

Fotó: MTI / Balázs Attila

-

2,5 ezer forinttól indulnak az útlevéltarifák, de közel 70 ezer forintra is rúghat a számla. Érdemes időben lépni, az útlevél elvesztésének pedig drágán meg kell fizetnünk az árát.


Az utazási szezon kezdetét útlevélkisokossal köszönti a Buksza, ahogy tette azt a korábbi években is. A lehetséges forgatókönyvek szerint 2,5 ezertől 67 ezer forintos tételt jelent az útlevélcsere. Ami közös szinte az összes eljárásban, hogy bármelyik járási hivatalban (okmányirodában) elindíthatjuk az útlevélcserét, kivéve a 24 órán belüli eljárást, ezt kizárólag a budapesti Központi Okmányirodában lehet kérvényezni. Fontos továbbá, hogy a 3-7 nap alatt elkészülő útlevelet is csak itt lehet átvenni.


01

2,5 ezer forint

A legolcsóbb megoldáshoz meg kell felelni bizonyos feltételeknek. Ennyiért 1 évig érvényes, ujjlenyomat nélküli útlevelet adnak 20 napon belül, ez azonban nem mindenkinek elérhető. Ujjlenyomat nélküli okmányt csak azok kaphatnak, akik fizikailag képtelenek ujjlenyomatot adni, vagy kezelőorvos által kiállított igazolás alapján az igényléskor az egészségi állapotuk miatt nem képesek személyesen eljárni.  Szintén 2,5 ezer forintba kerül a 70 év felettieknek a 10 évre szóló ujjlenyomatos útlevél. A fiatalok útleveléért is ennyit kell fizetni, ám a 6 évesnél kisebb gyerekek okmánya csak 3 évig érvényes, a 6 és 18 év közötti korosztály tagjainak kiadott útlevél pedig 5 évre szól. Ezekre is maximum 20 napot kell várni.  


03

7,5 ezer forint

A következő lépcsőben szintén 20 napon belüli átfutási idő mellett 5 évig érvényes útlevelet adnak. 


04

14 ezer forint

Ezért az összegért már 10 évre szóló útlevél jár, legfeljebb 20 nap alatt. 


05

15 ezer forint

Az új útlevél megrendelésekor le kell adni a régit. Ha nincs meg, elveszett vagy megsemmisült, akkor duplázódnak az előbb felsorolt díjak. Tehát az 5 évre szóló 20 napos útlevél ebben az esetben 15 ezer forintba kerül. 


06

28 ezer forint

Ugyanaz a forgatókönyv, mint az előbb: ha nincs meg az útlevél, akkor a 10 évre érvényes okmányt – 20 napon belül – 28 ezer forintért készítik el. 


07

Extrák 19–39 ezer forintért

Ha a 20 napos ügyintézés nem fér bele, akkor felárért megsürgethetjük az eljárást. Az eddig felsorolt alapdíjakra rakódnak az extra díjak. A 7 nap alatt elkészülő útlevélért 19 ezer forint többletet kell fizetni, a 3 napon belüli útlevélért már 29 ezer forintos felárat kérnek. Ha pedig 24 órán belül kell az útlevél, akkor 39 ezer forintra rúg a többlet. A legdrágább megoldás 67 ezer forintba kerül: ennyiért adnak az elveszett útlevél helyett 24 órán belül 10 évig érvényes új útlevelet. A Buksza szerint a 7,5–14 ezer forintos eljárás a legkedvezőbb, ehhez azonban rendszeresen, de legalább az elutazás előtt több mint 20 nappal rá kell nézni az útlevél érvényességére. 


Kivételek

Abban az esetben nem kell fizetni, ha az útlevelet azért kell lecserélni, mert az úgynevezett biometrikus azonosítót tartalmazó tároló elem nem, vagy hibásan tartalmazza az előírt adatokat. Lehet kérni ingyenes eljárást is, ha az anyagi helyzetünk nem engedi meg ezt a kiadást, a jogosultak körét a vonatkozó kormányrendelet szabja meg.


Útlevélbiznisz számokban

Az idén április végéig 120 ezer új útlevelet bocsátott ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, tavaly pedig összesen 407 ezret. A hivatal idősoros statisztikáiból jól látható, hogy a nyári hónapok jelentik a főszezont: tavaly júniusban 45 ezer, júliusban pedig közel 50 ezer útlevelet adtak ki összesen, míg a több hónapban 20-40 ezer útlevél ment ki.


Ha tetszett a poszt, a Bukszát a Facebookon is lehet szeretni.

Korábbi Buksza-posztok: