Harmadszor is Eb-bronzérmes a Kormos, Reisinger szinkron műugró páros

-

Harmadik Európa-bajnokságán is dobogós lett a Kormos Villő és Reisinger Zsófia, akik a magyar csapat első érmeit szerezték a londoni Eb-n.


A magyar duó az előző két kontinensviadalon - 2014-ben Berlinben és 2015-ben Rostockban - is harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban.


A kontinensviadal honlapja szerint ezúttal a német Maria Kurjo, My Phan páros győzött az ukrán Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko kettős előtt.


Határozottan jól nézett ki


"Amikor a németek megelőztek minket az utolsó körben, nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, nem lesz már meg az érem. De a gyógytornászunk azt mondta, még nincs vége a versenynek - és igaza lett, a britek hibája után mégis újra dobogóra állhattunk" - mondta Kormos, aki úgy véli, ez óriási eredmény, mivel idén alig edzettek és versenyeztek együtt. "A programot ebben a formában itt csináltuk először. Kisebb hibák így is voltak, szinkronizációban is, ugrásban is, de nagyot nem bakiztunk".

"Kiegyensúlyozottak voltunk, és ami nagyon lényeges: határozottan ugrottunk, azaz nem a biztonságra törekedtünk" - értékelt Reisinger Zsófia.

Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke szintén azt emelte ki, hogy idén mindössze hat szinkronedzése volt a párosnak, mert az olimpiai kvalifikáció miatt most az egyénire helyezték a hangsúlyt.


Reisinger Zsófia és Kormos Villő már rutinosan áll fel a dobogó harmadik fokára


"Otthon egyetlen olyan feltétel sem adott, ami az ellenfeleinknek megvan: se torony, se a szárazedzésekhez nélkülözhetetlen deszkák, gumiasztalok" - mondta a sportvezető.

A második versenynap másik két aranyérmét az oroszok és az ukránok nyerték: egyéni szinkronúszásban az orosz Natalija Iscsenko, míg a férfi műugrók 3 méteres számában az ukrán Illja Kvasa diadalmaskodott.

Eredmények:
női szinkrontoronyugrás, Európa-bajnok:
Maria Kurjo, My Phan (Németország) 279,7 pont
2. Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko (Ukrajna) 278
3. Kormos Villő, Reisinger Zsófia (Magyarország) 274,7

szinkronúszás, egyéni, Európa-bajnok:
Natalija Iscsenko (Oroszország) 96,4 pont
2. Anna Volosina (Ukrajna) 93,4
3. Linda Cerruti (Olaszország) 89,4

műugrás, férfiak, 1 méter, Európa-bajnok:
Illja Kvasa (Ukrajna) 439,7 pont
2. Giovanni Tocci (Olaszország) 414,3
3. Constantin Blaha (Ausztria) 402,5