Háromszor csapott le a budapesti szatír, mire elkapták

-

A 19 éves vádlott legfeljebb hét és fél évet kaphat szörnyű tetteiért.


Szeméremsértés, kifosztás, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy 19 éves férfival szemben három nő megtámadása miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2015. június 12-én a késő esti órákban egy budapesti, II. kerületi kozmetikai szalonban támadott meg egy nőt, beszorította a sarokba, majd a sértett határozott tiltakozása ellenére arra kényszerítette, hogy végignézze, ahogy a férfi önkielégítést végez. Ezt követően kiborította a sértett táskáját, és az abban lévő 24 ezer forint készpénzzel távozott a szalonból.

Pár hónappal később a vádlott egy hét leforgása alatt újabb két nőt támadott meg a fővárosban. 2015. szeptember harmadikán egy a XXI. kerület, Árpád utcán sétáló nőre támadt azért, hogy őt szexuális cselekményre kényszerítse.

A vád szerint a férfi követte a sértettet, majd hirtelen megragadta a karját, és megfenyegette, hogy megszúrja, ha segítségért kiált. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint „ezt követően felszólította a nőt arra, hogy rajta szexuális cselekményt végezzen, amikor azonban látta, hogy a kitartóan ellenszegülő sértett nem engedelmeskedik neki, egy idő múlva a szándékával önként felhagyott, a pénzét azonban neki is elvette. Ezután a sértettnek sikerült elmenekülnie.”

A vádlott 2015. szeptember 9-én egy csepeli társasház előtt szólította meg a következő áldozatát, akit arra kért, engedje be őt a házba, mert nincs hol aludnia. A nő megsajnálta és beengedte a férfit a lépcsőházba, aki azonban követte őt a lakása ajtajáig. Amikor a sértett belépett a lakásba, a vád szerint a férfi az ajtót benyomta, a nőt pedig fojtogatni kezdte, a hajánál fogva megragadta, majd egyszer meg is ütötte. Az áldozat védekezése és hangos kiabálása miatt végül a férfi elmenekült a helyszínről.

A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit a fentiek szerint több bűncselekménnyel is vádolja, így a törvény szerinti büntetési tétel felső határa – a bűnhalmazat miatt – hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.