„Harcolunk, hogy tanulhassunk!” – tüntetést tartottak az egyetemisták

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

A felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és minden érintett bevonásával teljes körű, érdemi egyeztetést követeltek egyetemi hallgatók és oktatók a fővárosban.


A demonstrálók, akik lazán megtöltötték a Szalay utcai épület előtti utcaszakaszt, azon elvárásuknak is hangot adtak, hogy hozzák nyilvánosságra a tervezet alapjául szolgáló szakmai háttéranyagokat és hatástanulmányokat.


Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint van egy nemzetinek mondott felsőoktatási törvény, amely azonban az egyetemek működése szempontjából „üres halmaz”. Nem tudni, hogyan osztják el az erőforrásokat a fizetős és nem fizetős képzésekre, hogyan finanszírozzák az egyetemeket. Deák Dániel azt mondta, az egyetemi autonómia lelke a szabad szakválasztás, a tervezet alapján azonban erről szó sincs.

A Corvinus oktatója szerint monopolhelyzetbe hozott intézmények indíthatnak szakokat, a rájuk szabott feltételekkel. Az oktató a társadalmi egyeztetés megcsúfolásának nevezte, hogy a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét az intézmények csak pénteken kapták meg.

A tüntetés alatt többször felhangzott a „Szabad ország, szabad egyetem!” skandálás, és követeléseiknek a diákok sípszóval kívántak nyomatékot adni. A demonstrálók, akik többek között „Sokféle embernek sokféle oktatást, sokféle szakot, szabad vasárnapot!”, „Harcolunk, hogy tanulhassunk!”, „Hallgatók vagyunk, nem hallgathatunk!” feliratú táblákat és uniós zászlókat tartottak a magasba, a rendezvény után szolidaritásuk jeleként átvonultak az épületét elvesztő Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola elé, a Ludovika térre.

A tüntetést azután tartották, hogy a szakstruktúra átalakításáról kedden tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal. Az ülés után Palkovics László felsőoktatási államtitkár bejelentette: megmarad például a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is, ugyanakkor jelentősen át kell alakítani őket. A társadalmi tanulmányok szak azonban megszűnik.

A demonstrálók szerint azonban az államtitkárság nem értette meg, mit követeltek már a hétfői egyetemi fórumokon is. Nem csak a szakok megszüntetésével van problémájuk. Szerintük gond az is, hogy nem nyilvánosak a törvénytervezet alapjául szolgáló hatástanulmányok és háttéranyagok, valamint az is, hogy nem vonták be az érintetteket a tervezetet megelőző egyeztetésekbe. A követeléseikről bővebben az esemény Facebook-oldalán olvashatnak.