“Hányingerem van” - elegük lett Lázárból a brókerkárosult városoknak

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Több polgármester szerint is vérlázító, hogy brókerező önkormányzatokként emlegetik a településüket, azokat, amelyekről kiderült, hogy több mint 10,8 milliárd forintot buktak, miután a brókerbotrányban érintett három cég (Buda-Cash, Hungária Értékpapír és Quaestor) valamelyikénél tartották a pénzüket. Sok esetben eladhatatlan vállalati részvényekről van szó. Többen feljelentést tettek. Felelős sehol sincs.


„Hányingerem van" - mondta a Vs.hu-nak az almásfüzitői polgármester, miután kiderült, hogy ez a település is rajta van a "feketelistán", azok között az önkormányzatok között szerepel, amelyek a brókerbotrányokban érintett cégek valamelyikénél tartották a pénzüket.


Almásfüzitő 700 millió forintnál is többet tartott eleinte a Cashline Értékpapír Zrt.-nél, majd a Buda-Cashnél. A Cashline 2011-ben vonult ki az értékpapír-piacról, ezután kerültek - állítása szerint pénzügyi felügyeleti ajánlásra - a Buda-Cashhez.

„Nehogy már az óvónőkből, szobafestő-mázolókból és gépészmérnökökből álló képviselő-testület okosabb legyen, mint egy állami szerv" - magyarázta az akkori döntést az egyébként nyugdíjas, független színekben nyertes polgármester. Karánsebesy Lukács a Vs.hu-nak azt mondta: sok mindent látott már életében, de ilyet még soha: nem férnek hozzá a számlájukhoz, amelyen 87,5 százalékban állampapír van, 5 százalékban Mol-részvény, 7,5 százalékban pedig készpénz, forint és euró egyaránt.

Eddig bárkihez fordultak, senkitől sem kaptak érdemi segítséget. Az pedig, hogy a kormány brókerező önkormányzatokról beszél, vérlázító - mondta a polgármester.


Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy hogy 24 olyan önkormányzat van, amely pénzt tartott a Hungária Értékpapír Zrt-nél, a Buda-Cashnél vagy a Quaestornál. Összesen 10,8 milliárdot bíztak a brókerekre ezek a települések.


A kormány ezért úgy döntött, hogy az Állami Számvevőszékhez fordul azért, hogy az hajtson végre soron kívüli ellenőrzést az érintett önkormányzatoknál. Lázár szerint még nem tudni, hogy ezek közül hány önkormányzatnál fenyeget csődhelyzet, jelenleg a Belügyminisztérium is adatokat gyűjt a történtekről.

Az újpesti polgármester még pénteken kérte ki magának, hogy brókerkárosultnak nézzék. Wintermantel Zsolt szerint mindent szabályosan csináltak, Újpest vagyona állampapírban volt a Quaestornál, és meg is van a KELER-nél. Korábban ezt közölte a dunakeszi önkormányzat is: a megtakarításukból vett állampapírok hiánytalanul megvannak az önkormányzat Quaestornál vezetett alszámláján.


Mi még mit vizsgálódjunk?!

Kérdezett vissza értetlenkedve a dunaszegi független polgármester, amikor arról kérdeztem, keresik-e a felelőst azután, hogy a településnek több mint 50 millió forintja ragadt bent a csődbe ment Quaestornál. Babos Attila a Vs.hu-nak azt mondta: a Belügyminisztérium és az Állami Számvevőszék is vizsgálatot indított az ügyben, további "nyomozásnak" szerinte nincs értelme.


Különben is, folytatta, a függetlenekből álló képviselő-testületből mindenki megszavazta, határozatot is hoztak, hogy 50 980 000 forintot a Quaestornál fialtatnak. Azért döntöttek így annak idején, magyarázta a polgármester, amiért a többiek: nagyobb volt a hozam annál, mint amit a bankok ígértek. A Quaestor ajánlatáról egy újsághirdetésben olvastak, így esett a választás az azóta csődbe ment brókercégre.

Akárcsak Győrszemerén. Itt 2013-ban vittek 118 810 000 forintot a Quaestorhoz. Horváth Gyula független polgármestert telefonon értük utol, külföldön van, azt mondta, a brókercég ajánlatát nem tartották kirívóan magasnak, ahhoz viszont épp eléggé vonzó volt, hogy néhány százalékkal meghaladja a banki kamatokat, és erre essen a választás.

A pénzt legutóbb idén januárban kötötték le, erről már az új képviselő-testület is tudott. Most mégis azon gondolkodnak, mondta a polgármester, hogy feljelentést tesznek az ügyben. Hogy lesz-e káruk az ügyleten, vagy sem, addig nem derül ki, amíg a felszámoló nem végez. Még az is elképzelhető, hogy a több mint 100 milliónak csak egy része lesz meg.

A település gazdálkodása mindenesetre stabil, Horváth Gyula szerint nem okoz problémát, hogy éppen nem tudnak hozzáférni több mint 118 millióhoz. Felelőst ők sem keresnek, volt ugyan rendkívüli testületi ülés, ahol a képviselők "tudomásul vették" a történteket.

Jóval indulatosabb a fóti polgármester: a Fidesz-KDNP színekben nyert Bartos Sándor a Vs.hu-nak azt mondta: ő azonnal feljelentést akart tenni, amint kiderült, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a jegybank felfüggesztette, és a cég élére felügyeleti biztost rendelt ki. A fideszes többségű képviselő-testület azonban nem támogatta a polgármestert, leszavazták és úgy döntöttek, hogy vizsgálóbizottságot alakítanak.

A képviselők szerda estig kaptak határidőt arra, hogy utánajárjanak, hogyan fordulhatott az elő, hogy a városnak több mint 1 milliárd forintja ragadt a Hungáriánál. A városban szerda este lesz rendkívüli testületi ülés.

Alsónémediben is rendkívüli testületi ülést hirdettek május 5-re. Az önkormányzat az elmúlt évek fejlesztésre szánt megtakarításait, több mint 1 milliárd forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Befektetési és Értékpapír-kereskedelmi Zrt.-nél Diszkont Kincstárjegy formájában. A többségében függetlenekből álló önkormányzat szerkesztőségünknek küldött közleményéből kiderül: a sajtóból értesültek róla, hogy az MNB a Hungária Zrt. tevékenységét részlegesen felfüggesztette.

Azóta a polgármestert és a jegyzőt is tanúként hallgatták meg a nemzeti bank munkatársai, majd a Nemzeti Nyomozóiroda is vizsgálódott a településen. Kiderült, hogy a brókercégnél befektetett 1 017 849 259 forint teljes egészében hiányzik az önkormányzat értékpapír számlájáról. A közlemény szerint a pénzintézet nem az önkormányzat megbízásait teljesítette.

Ez olyannyira megrendítette Alsónémedi költségvetését, hogy a képviselő-testület március végi ülésén úgy döntött, a polgármester és az intézményvezetők újabb kötelezettségeket nem vállalhatnak, és a kialakult helyzetre tekintettel újabb büdzsét is alkotni kell áprilisban. Ezen kívül feljelentést is tettek az ügyben.

Akárcsak Ceglédbercelen: Pető Zsolt jegyző a Vs.hu-t arról tájékoztatta, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. vezetőivel szemben büntető feljelentést tettek, és polgári úton is kártérítési eljárást kezdeményeztek. 35 197 000 forintért vettek állampapírt, rövid lejáratú Diszkont Kincstárjegyet a Hungáriánál. Először 2003-ban bízták meg a céget, amelynek tevékenységével soha nem volt probléma, hangsúlyozta a jegyző, épp ezért döbbentek meg, hogy a cég vezetői ellen nyomozás indult, az önkormányzat pedig nem jut hozzá a pénzéhez.

Bírósághoz fordultak a százhalombattaiak is. Dobos Ágnes, városházi szóvivő a Vs.hu-nak azt írta, hogy az önkormányzat Hungária Értékpapír Zrt.-nél befektetett 3,5 milliárd forint értékű Diszkont Kincstárjegyéből mindössze 1,6 milliárdot tartanak nyilván a számlán annak ellenére, hogy minden állampapír-vásárlásról visszaigazolást kaptak.

A szóvivő hangsúlyozta, a város tartalékvagyonát vitték az Év brókercégéhez, amelynek tulajdonosai az Év vállalkozói is voltak, egyikük Prima Primissima Díjas. Azután fektettek itt be, hogy a képviselő-testület pályázatot írt ki, és a Hungária hozamajánlata volt a legjobb. Emlékeztetett, hogy a felszámolási eljárás elindult, a cég vagyonából követelésük arányában részesülnek majd. Ennek összege jelenleg még ismeretlen. Ha azonban az elszámolás után is kára lesz Százhalombattának, újabb feljelentést tesznek.


Talált pénz

Kaposszerdahelyen csak így nevezik azt a csaknem 9 millió forint értékű részvényt, amelyet a Buda-Cashnél tartottak. A részvényeket még 20 évvel ezelőtt kapták az államtól a villamosenergia privatizáció kapcsán - mondta a Vs.hu-nak Prépost László, polgármester. Minden évben megbízták a Buda-Casht, hogy adja el a részvényeket, de a papírok nem kellettek senkinek. Utoljára idén januárban adtak megbízást a cégnek, hiába. Valójában ezzel a pénzzel soha nem számoltak. Befektetni vagy eltőzsdézni pedig nem volt mit - mondta a polgármester.



Megkaptuk, mint a mumpszot

Kazincbarcika is hasonló cipőben jár: a város is a kilencvenes évek elején, a villamosenergia privatizáció idején helyezte el az Első Hazai Energia Portfólió Nyrt. részvényeit 7 461 000 forint értékben a Buda-Cashnél. Ez a város is próbált megszabadulni a papíroktól, sikertelenül. Szitka Péter baloldali polgármester a Vs.hu-nak azt mondta, már az elődje is megpróbálta eladni, de "nem kellett a kutyának sem". Így bent is ragadt a város pénze meg nem is, a polgármester úgy fogalmazott, ez a pénz évek óta "csak van, mint a babzsák".


Arló ÉMÁSZ-részvényeket kapott. Később ezeket az Első Hazai Energia-portfólió Rt. (EHEP) papírjaira váltotta, és szintén a Buda-Cashnél helyezte el letétbe. Azóta a papírokat többször is megpróbálták eladni, de csak jóval ár alatt tudtak volna megszabadulni tőle - írta megkeresésünkre Vámos Istvánné, Arló polgármestere, aki ezúton is kikérte magának, hogy települése rajta van a listán. Úgy fogalmazott,


Nem kockáztattunk önkormányzati pénzeket, hanem éppen ellenkezőleg, 100 százalékos árfolyamon szerettünk volna értékesíteni az önkormányzat tulajdonába juttatott olyan részvényeket, amelyek jóval árfolyam alatt keltek el, vagy még úgy sem. Volt az önkormányzat nagyon nehéz anyagi helyzetben is, de árfolyam alatt azért nem értékesítette a részvényeket, hogy véletlenül se érje az a vád, hogy felelőtlenül gazdálkodott és névérték alatt értékesített volna részvényeket.

A pórul jár önkormányzatok listája, amelyet a Miniszterelnökség közölt, itt érhető el.