Hamisított alkohol pusztít Indiában

-

A három nappal ezelőtt kezdődött mérgezési hullámnak már 84 halottja van Mumbai egyik nyomornegyedében.


31 embert kórházban ápolnak mérgezés miatt, közülük 13-an válságos állapotban vannak. A helyi sajtóban az utóbbi évek legsúlyosabb alkoholmérgezésének minősítették a mostani esetet. Hamisított szeszes ital terjed Mumbai egyik nyomornegyedében. A hatóságok eddig öt embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban. Eddig 84-en haltak meg.

A törvénytelenül főzött olcsó szesz okozta halálesetek gyakoriak Indiában, ahol kevés ember engedheti meg magának a hivatalos forgalomban kapható italokat. Időről időre előfordul, hogy az illegális gyártási folyamat során súlyosan mérgező metanolt kevernek a szeszes italokhoz.

A faszesz vagy metil-alkohol néven is ismert metanol mesterségesen előállított alkohol, amelyet fagyállóként és oldószerként használnak. Erős méreg, a gyomorba jutva vagy gőz alakjában belélegezve vakságot, majd halált okoz. Már 25 grammnyi adag is halálos az ember számára.

India legsúlyosabb ilyen tragédiája 2008-ban történt: Karnátaka és Tamilnádu államokban legkevesebb 180 ember halt meg illegálisan főzött szesz fogyasztásától.