Hamis végrendeletet írt a polgármester, hogy megszerezze a hagyatékot

-

Több millió forintos örökséget szereztek meg hárman.


Polgármestert, az ő ismerősét és egy családsegítőt vádol a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség azzal, hogy megszerezték egy örökös nélkül elhunyt vízvári férfi hagyatékát - közölte a Somogy Megyei Főügyészség. A dél-somogyi község polgármestere napi kapcsolatban állt a közeli településen dolgozó családsegítővel, aki 2013 nyarán elmesélte neki, hogy a vízvári férfi örökös nélkül halt meg. Elhatározták, hogy megszerzik a hagyatékot, és tervükbe a polgármester rossz anyagi helyzetben lévő ismerősét is beavatták.

Az ismerős egy, a polgármestertől kapott hamis végrendeletet mutatott be a hagyatéki eljárásban. Ennek eredményeként a közjegyző 2014 tavaszán átadta neki az elhunyt férfi 4,8 millió forint értékű házát és 13,2 millió forint értékű értékpapírjait. Később az örökhagyó életbiztosításai után még 2 millió forintot is kapott.

Az értékpapírok visszaváltásából származó pénzből 3 millió forintot megtartott, a többit az ingatlan kulcsaival együtt átadta a polgármesternek.

Az ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás, csalás, köz- és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat, és börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott.