Hamis szír útlevéllel tűnt el tucatnyi ember Németoszágban

-

Németországban nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek, éppen úgy, mint a novemberi párizsi terrortámadások két elkövetője - írta a Bild című német lap kormányzati forrásokra hivatkozva.


A lap szerint egy külföldi titkosszolgálat nem elküldte a német és az osztrák hatóságoknak több száz úgynevezett „igazi hamis” szíriai útlevél számát. Az elnevezés onnan ered, hogy az Iszlám Állam a még 2013-ban elfoglalt Rakkában eredeti, de kitöltetlen szíriai útleveleket zsákmányolt, amelyeket hamis adatokkal töltöttek ki, a dokumentumok így egyszerre eredetiek és hamisak. Érvénytelenek is, hiszen a szíriai hatóságok nem vették nyilvántartásba azokat kiadott útlevélként, de ezt Európában nem lehet ellenőrizni, miután a hatóságok nem működnek együtt az európai partnerekkel.

A Bild szerint ilyen - rakkai útlevélnek is nevezett - okmányt találtak a novemberi párizsi terrortámadások két résztvevőjénél, a Stade de France stadionnál végrehajtott robbantás elkövetőjének holttesténél és még egy merénylőnél. Ausztriában két rakkai útlevelet találtak, tulajdonosaikat Salzburgban őrizetbe vették. Nem tudni, hogy kapcsolatban állnak-e az Iszlám Állammal - írta a német lap.

A Bild cikke alapján Németországban nagyjából egy tucat menedékkérőnél találtak ilyen útlevelet. Mindegyikkel még a november 13-i párizsi terrortámadás előtt jelentkeztek be a hatóságoknál. Az okmányokról van szkennelt másolat a hatóságoknál, köztük a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF), de a tulajdonosaik ismeretlen helyen tartózkodnak. Ráadásul senkitől sem vettek ujjlenyomatot.

A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a legutóbbi számában arról írt, hogy az Iszlám Állam több tízezer eredeti, kitöltetlen útlevelet, valamint útlevelek és más személyi okmányok nyomtatására szolgáló berendezéseket zsákmányolt Szíriában, Irakban és Líbiában. A hetilap a Bildhez hasonlóan arról is beszámolt, hogy egy külföldi titkosszolgálat nemrégiben a német szerveknek megküldött egy listát, amely a rakkai útlevelek számát tartalmazza. Az adatokat már betáplálták az úgynevezett schengeni információs rendszerbe (SIS), hogy ki tudják szűrni a magukat menedékkérőnek álcázó terroristákat.

A német belügyminisztérium arra reagálva hétfőn azt közölte, a szíriai állampolgárságú menedékkérők esetében az előkészítő munkálatok után rövidesen visszatérnek a teljes körű, személyes meghallgatásra is kiterjedő eljáráshoz. A BAMF tavaly novembertől egyszerűsített eljárást folytat a szíriai menedékkérőknél, ez nagyjából azt jelenti, hogy a kérelmezőnek csak egy kérdőívet kellett kitöltenie, és a hatóság ennek alapján hozott döntést a menedékjogi kérelemről.

Thomas de Maiziere belügyminiszter az idén november elején utasította a BAMF-ot, hogy térjen vissza az eredeti gyakorlathoz. Azzal érvelt, hogy a szíriai menedékkérők a korábbi időszakkal ellentétben már jellemzően nem közvetlenül a polgárháború sújtotta hazájukból érkeznek Németországba, hanem a Szíria térségében működő biztonságos menekülttáborokból, ezért nem indokolt a rendszerint a polgárháborús menekülteknek járó státusz szinte automatikus megadását eredményező gyakorlat fenntartása. Egyben kifejezte azt a várakozását, hogy az alaposabb eljárás révén sokan csak oltalmazotti státust kapnak majd, amely egy évre szól és nem jár hozzá családegyesítési jog.

Thomas de Maiziere lépése akkor feszültséget keltett a kormánykoalícióban. A miniszter végül a kancellári hivatal nyomására felfüggesztette az utasítást és az ügyet a belügyminiszteri konferencia - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete - elé terjesztette. A testület december elején támogatta a szövetségi belügyminiszter kezdeményezését.

Németországban szíriai menedékkérőből van a legtöbb: idén november végéig 964 574 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, több mint egyharmaduk - 383 946 ember - szíriai.