Hamis érettségik miatt ítéltek el egy iskolaigazgatót és sok tanárt

-

Az egykori igazgató felfüggesztett börtönt kapott, a döntés nem jogerős. Több mint 20 vádlottja volt az ügynek. A felnőttképzésben részt vevő 211 tanuló jutott a csalással érettségi bizonyítványhoz.


A gyulai Harruckern János Közoktatási Intézményben szerveztek hamis érettségiket, nem is kis tételben. Az egykori igazgatót, Z. Andrást hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt ítélték el. Utóbbiért ítélték el az általános igazgatóhelyettest is.

Az igazgatót két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és öt évig nem vezethet iskolát. Helyettese fél év börtönt kapott, szintén felfüggesztve, egy darabig ő sem vezethet közoktatási intézményt. A felnőttképzést vezető harmadrendű vádlott is fél éves felfüggesztett börtönt kapott, ő ugyancsak nem lehet felnőttoktatási vezető egy évig.

A többi húsz vádlottat, osztályfőnököket és szaktanárokat közokirat-hamisítás miatt ítélte el a bíróság; rájuk 36 ezer és 198 ezer forint közötti összegű pénzbüntetéseket szabtak ki. A törvényszék kitért arra: azok a szaktanárok, akik az osztálynaplók hamis kitöltésében vettek részt, bűnsegédnek minősülnek, míg az osztályfőnökök - akik ennek alapján kiállították a törzslapokat és bizonyítványokat - társtettesként elkövetett közokirat-hamisítást valósítottak meg.

Az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint Z. András a Harruckern János Közoktatási Intézmény igazgatójaként 2007-ben és 2008-ban felnőttképzési szerződést kötött egy céggel, amely személyenként, félévenként negyvenezer forintot fizetett azért, hogy az intézmény az előírtnál rövidebb idő alatt, megjelenési kötelezettség nélkül biztosítsa az érettségi megszerzésének lehetőségét. A cég 213 tanulóval kötött felnőttképzési szerződést.

A képzés a közoktatási intézmény pedagógiai programjában nem szerepelt, az intézményben nem alkalmazták a jelentkezés rendjére vonatkozó szabályokat, a hallgatóknak nem kellett beiratkozniuk, és egyedi kérelem nélkül, és mindenki rövidebb idő alatt teljesíthette a képzést.

Nem volt az előírtnak megfelelő óramennyiségük sem, osztályozó vizsga helyett az óraadó pedagógusok által összeállított feladatlapokat töltöttek ki, amire bármit írtak, a kettest minimum megkapták.

A pedagógusok olyan órákat is igazoltak, amit nem is tartottak meg. Az is kapott bizonyítványt, aki részt sem vett a képzésen.

Az érettségi vizsgára jelentkezés egyetlen feltétele az volt, hogy a 9-11. évfolyamra fizessék ki a képzési díjat. 211 tanulót jelentettek be az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerébe.