Hamilton: Nicóval majd együtt röhögünk ezen az egész szarságon

Fotó: DPPI

-

Lewis Hamilton szerint soha nem voltak olyan jó barátok Nico Rosberggel, ahogy azt a média állítja, de el tudja képzelni, hogy egyszer egymás mellett ülnek majd a székben, miközben a gyerekeik együtt játszanak.


Hamilton és Rosberg gyakorlatilag együtt nőtt fel, gyerekkoruk óta több sorozatban egymás ellen versenyeztek, a Mercedesnél pedig az autósport csúcsán, a Forma-1-ben csapattársakként is egyre durvábban ölik egymást. A brit az elmúlt két évben megverte a németet, mindkétszer világbajnok lett, a versengés pedig egyre távolabb taszította őket egymástól, bár Hamilton szerint soha nem álltak annyira közel egymáshoz.



„Barátok voltunk gyerekként, de soha nem voltunk közeli barátok, csak a média állította ezt. Most sem vagyunk azok, Nicónak is megvan a baráti társasága és nekem is – kezdte Hamilton az Autosportnak adott interjúját. – Nem vacsorázunk együtt, nem bulizunk együtt, nem járunk moziba együtt, nem lógunk a másikkal a szabadidőnkben. Versenyzők vagyunk, akik le akarják győzni a másikat. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy miután visszavonulunk, hátradőlünk, és majd együtt röhögünk ezen az egész szarságon, ami most történik.”


Most még sapkákat dobálnak egymáshoz


Hamilton hozzátette: azt is el tudja képzelni, hogy hátradőlnek majd egy-egy karosszékben, és együtt nézik, ahogy a gyerekeik közösen játszanak. „Most azonban még nem tartunk itt, de nincs is ennek itt az ideje.”

Olyannyira nem, hogy Toto Wolff csapatfőnök kijelentette: ha a két pilóta közti feszültség nem csökken, az egyiküknek mennie kell majd. Bár szerinte a csapatuk erősebb, mint valaha, a „legfőbb gyengesége” a két versenyző rossz viszonya, ami a csapattagokra is kihat.


Nem elég a gyorsaság

Wolff az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjon történtekre is reagált. Rosberg rajt-cél győzelmet aratott, Hamilton viszont kritizálta a gumiválasztással, valamint a motorbeállításokkal kapcsolatos döntéseket, majd gúnyosan nyilatkozott német csapattársáról. A kulisszák mögött sokat beszélgetnek és dolgoznak a feszültségek enyhítésén – mondta a csapatfőnök –, de ha úgy érzik, egyikük nem illeszkedik az istálló szellemiségébe és filozófiájába, Hamilton és Rosberg közül valamelyiknek távoznia kell. Wolff szerint nem elég, ha a pilótáik jó versenyzők, kedves srácoknak is kell lenniük.