Nő az áldozatok száma az olaszországi földrengés után

Fotó: AFP / FILIPPO MONTEFORTE

-

Halálos áldozatai és sérültjei is vannak az Olaszország középső részét szerda hajnalban sújtó erős, 6,2-es magnitúdójú földmozgásnak.


Legkevesebb 120 halottja van az olaszországi földrengésnek - mondta Matteo Renzi kormányfő. 360 sebesültről tudnak, és sokan még a romok alatt vannak - írja a BBC. Pescara del Trontóban a mentőalakulatok egy 8 éves kislányt mentettek ki, aki 17 órát töltött a romok alatt.

Amatrice településen 86-an, Accumoli városkában 11-en vesztették életüket. A szerencsétlenség miatt Arquata és Pescara del Tronto területén is többen meghaltak. Több 150-en eltűntek - írja a BBC. A RAI szerint Pescara del Trontóban több mint 100 embert keresnek.

"Ez még nem a végső szám" - mondta Renzi.

Az olasz polgári védelem egyik osztályvezetője szerint továbbra is sokan vannak a romok alatt, "tehát sajnálatos módon ez a szám tovább emelkedhet". A hatóságok véradásra szólították fel a lakosságot.

Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) újabb földrengések veszélyére figyelmeztetett, utórengésekre pedig még napokig, sőt hetekig számítani lehet.



Rómában is érezték

A 3 óra 38 perckor bekövetkezett földmozgást Rómától Nápolyig érezni lehetett, az olasz fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek. A rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt. A kisvárosban a helyi hatóságok beszámolója szerint egy család négy tagja lelte halálát a romok alatt. Ketten a Marche régióban található Arqata del Tronto kis hegyi településen vesztették életüket.




Számos sérültje van a természeti csapásnak a szintén Lazio régióban található, Rómától 140 kilométerre északra fekvő, Appenninek-hegységbeli Amatrice kisvárosban, amely a Gran Sasso természetvédelmi területen fekszik. Sergio Pirozzi polgármester drámának nevezte a településen történteket, és mint mondta, vannak halottak. A SkyTg24 hírtelevíziónak sírva nyilatkozott arról, hogy


a kisváros fele nincsen többé.


Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére, és azt mondta, hogy a település központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség – mondta. Hozzátette, hogy a település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt.


A földmozgásban több kórház is megrongálódott. Az amatricei intézetből a betegeket biztonságos helyre kellett szállítani, és több más településen is hasonló intézkedésre kényszerültek.

Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.

A mostani földmozgás méreteiben az Abruzzo régióbeli L'Aquila városát elpusztító, több mint 300 halálos áldozatot követelő 2009-es rengéshez hasonlítható – mondta Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője.

Az amerikai földtani intézet mérése szerint a szerdai földrengés 6,2-es erősségű volt.