Halálosan komolyan védik a teheneket

-

Néhány hindu aktivistának semmi sem drága, ha a tehenek életéről van szó.


Egy teheneket védő csoport hindu aktivistái teljes meggyőződéssel támadtak egy házaspárra egy vonaton, mert arra gyanakodtak, hogy marhahús van náluk. Valójában bölényhús volt, de erre már csak a rendőrség felkérésére elvégzett labortesztből derült fény. Mint ahogyan arra is, hogy a kérdéses csomag nem a házaspáré volt.

Az aktivisták azonban nagyon elszántak voltak, és nem akartak hinni a házaspárnak, amikor azok azt bizonygatták, hogy nincs marhahús a csomagjukban. Annyira dühösek voltak, hogy néhány bőröndöt ki is dobáltak a vonatból.

A rendőrség végül kilenc embert állított elő, a bölényhúst tartalmazó poggyász igazi gazdájának viszont nyoma veszett.

A helyi törvények szerint tehéngyilkosságért akár hét évre is ítélhetik az elkövetőt, a bölények ölését viszont nem tiltja a törvény. Indiában egyre nő az intolerancia az egyes emberek étkezési szokásaival szemben. Tavaly szeptemberben egy muszlim férfit lincseltek meg, mert a gyanú szerint levágott egy tehenet.