Halálos fenyegetést kaptak Obamától a muzulmán szélsőségesek

Fotó: MTI/AP/Militant / Uncredited

-

A muzulmán szélsőségesek sehol nem találnak menedékre – szögezte le Barack Obama amerikai elnök, aki a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozója miatt érkezett Malajzia fővárosába, Kuala Lumpurba. A muzulmán többségű ország miniszterelnöke, Najib Razak pedig az „új gonosz” jelzővel illette a csúcstalálkozón az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetet, amely szégyenbe hozza a muzulmán vallást, és arra kérte a világ vezetőit, hogy erőteljesen lépjenek fel a csoporttal szemben.


Najib nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy felszólalását az ASEAN-t alkotó 10 ország által elért eredményekkel kívánta kezdeni, de – amint fogalmazott – „a közelmúlt eseményei mindenkire árnyékot vetnek”. Ebben a teremben senki nem maradhat az emberi élet ilyen gusztustalan semmibevétele kapcsán közömbös és nyugodt – fogalmazott a politikus a bejrúti és párizsi merényletek, a Sínai-félszigeten az orosz repülőgépet ért támadás, valamint a legutóbbi, mali hotel elleni akció kapcsán.


Az elkövetők nem képviselnek semmilyen fajt, vallást vagy hitet. Ezek terroristák, és úgy is kell őket kezelni, a törvény minden erejével – mondta a miniszterelnök beszédében, amelyben az iszlám toleranciáját hangsúlyozta. Eközben Barack Obama egy, a csúcstalálkozóhoz kapcsolódó üzleti konferencián utalt a 20 halálos áldozatot, köztük 1 amerikait követelő pénteki mali támadásra. Mint mondta, az Egyesült Államok, valamint annak szövetségesei és partnerei kíméletlenek lesznek azokhoz, akik állampolgáraikat veszik célba.


Nem lesz menedék


Folytatjuk a terrorhálózatok kiirtását. Nem engedjük, hogy ezek a gyilkosok menedékre találjanak – szögezte le, hozzátéve: a világ eltökélt, hogy lecsapjon azokra a gyűlöletes ideológiákra, amelyek a terrorizmust táplálják.

Más témáról szólva Obama hangsúlyozta: nem folytatható a mesterséges szigetek építése és az egyes országok által követelt területek katonákkal való megszállása a vitatott fennhatóságú Dél-kínai-tengeren. „A régió stabilitása érdekében az egyes országoknak fel kell hagyniuk a vitatott körzetek militarizálásával” – mondta. Ez nyilván célzás volt Kínára, amely a Spratly-szigetek egyes zátonyait mesterséges szigetekké építette ki, s azokon repülőtereket hozott létre.

Obama és az ASEAN 10 tagállamának vezetői vasárnap egy szélesebb körű csúcstalálkozót tartanak: 7 további ország állam- és kormányfőivel (köztük az ausztrál, a japán és az új-zélandi vezetőkkel) találkoznak Kuala Lumpurban. Kínát Li Ko-csiang miniszterelnök képviseli majd.