Halálos éjjeli késelés a Bosnyák téri buszmegállóban

-


Szombat hajnali fél háromkor a fővárosi Bosnyák téren lévő buszmegállóban egy férfi egy késsel több alkalommal megszúrt egy 50 éves férfit, aki a késelésbe belehalt, írja a police.hu.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 31 éves jánoshidai lakost a rendőrök a helyszín közelében elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte az emberölés körülményeinek vizsgálatát és a férfi elszámoltatását.